- Levetkőzve szép vagyok!
- Nem rólad beszéltem Sodi! - Ha meglátnálak este, átmennék az utca másik oldalára.
Ha egy zsák takony, amit barbapapára öntenek szép, akkor biztos. A kislánykarú, daganatbelű, triplatokájú torzszülött
Diagnózis: Nem meghatározott személyiségzavar - F6090
Esetében ez fizikailag kizárt :)
KURVArangy
- tisztelt frau elke! kiss endre farkas munkanélküli migri jelentem, hogy itt vagyok, és továbbra sincs munkám!
Nagyon úgy tűnik, hogy labanczék bekeményítettek és tesztelik gyagya "programozói tudását" rendesen. Most már nincs az, hogy makog két szót németül meg bemutat valami sajtpapírt, hogy eddig hol "dolgozott" és máris jön az új meló.
Nekem nincsenek már pénzügyeim. Megvan a Netflix, a napi pár sör, és ennyi
Szerintem vannak kisebb felkérdezések is, pl: és miért nem sikerült a tegnapi interjú SEM, Endre? Nem lesz ez így jó… nagyon nem. Szóltunk a cv miatt, nem? Akkor?
Kb ilyen szinten alázhatják.
Kb ilyen szinten alázhatják.
Tökmindegy, hogy hogy alázzák, ez eddig sem gyagya "sara" volt. Megváltozott a rendszer és kész, legalább is úgy tűnik. Eddig bárkit felvettek "programozónak", most már azt is megkérdezik, hogy be tudja-e kapcsolni a gépet és ezen gyagya elhasal. Ez nem gyagya alázása, hanem csak visszatérés a normális kerékvágásba. Ha gyagyának lett volna egy kis esze, akkor már az elején rájött volna, hogy csak "szívatják" azzal, hogy ennyi pénzt adnak neki, ez az időszak elmúlt. Ennyi történt.

Kb ilyen szinten alázhatják. Szerintem vannak kisebb felkérdezések is, pl: és miért nem sikerült a tegnapi interjú SEM, Endre? Nem lesz ez így jó… nagyon nem. Szóltunk a cv miatt, nem? Akkor?
lepereg róla bármilyen alázás amúgy. hozzászokott, hogy szinte csak alázást kap az életben. ilyen kedvében van a teknős.
de az sokkal nagyobb gond, hogy a bécsi tartózkodás elviszi azt a pénzt, amiből kényelmesen élt eddig, amiből még supot is tudott venni.
szerintem konkrétan annyira nincs pénze, hogy ha most beérne a döblingi ügy, és ki kéne fizetnie csak 450 eurót, azt sem tudná. ha mindent kifizet, a sört is, szerintem kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra.
5 MILLIÓ TROLL BÁNÓPÉNZ STOKI! NE FELEDD! FIZETNI FOGSZ!

Ha nem ismerjuk a syntax-ot akkor miért irjuk bele a CV-be?
Vagy ha fogalmunk sincs, hogy a ceg mi a gecit csinal akkor miért vesztegetjuk a HR idejet?
Ha már Márknál is azt hazudta hogy Büroleiter (irodavezető) volt, akkor most lehet az itteni Syntax-ra gondolt. Így van értelme. :DD
Kezelem. Nyugi. - KcF

szerintem konkrétan annyira nincs pénze, hogy ha most beérne a döblingi ügy, és ki kéne fizetnie csak 450 eurót, azt sem tudná. ha mindent kifizet, a sört is, szerintem kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra. lepereg róla bármilyen alázás amúgy. hozzászokott, hogy szinte csak alázást kap az életben. ilyen kedvében van a teknős.
Érdekes lesz ha az AMS kitart legalább 1 hónapig és minden nap berántja. Ugyanis emlékezünk arra, hogy tavasszal mikor az idomitóba járt, ott jó eséllyel 3 hét alatt elfogyott a segély. És ezért is kellet az egyik hónap végén anyuka ápolás miatt, következő hónap végén meg táp pénz miatt Púpszászon lennie. Tehát az a 1800 euró jó esetbe 3 hétig elég neki, ha mindig kint kell lennie.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Ez az ami most már nem megy, mert belekérdeznek. Ha pedig elkezd RGL-ről hadoválni akkor elhajtják a francba.
Nekem nincsenek már pénzügyeim. Megvan a Netflix, a napi pár sör, és ennyi
Akkor a Telekom szamla most nem ferne bele?
Pofátlanul egyszerű saját megoldás.
Melyik kolbász? Igen!
Ebben benne van, amikor patkánykodik az ólba, dokumentálják a gonosz trollszok és kiderül, hogy véletlen azt a napot/napokat nem jelentette be? :)
Ha nincs, akkor piszony kevesebb a pénsz!
Szerintem más sem , pont ez a baja a szarszagú tibinek. Nincs annyi pénze jelenleg a korcsnak amiért érmes lenne komolyabban összesodikáznia magát. Ráadásul azt már tranyó is nagyon jól látja, itt már csak trollok vannak, jövőkép nincs.
KURVArangy
Ez a cigánytartás előtti vagy utáni összeg?
Ajaj Endre, jobban szorul a hurok, mint Tibor férfiseggluka!
de az sokkal nagyobb gond, hogy a bécsi tartózkodás elviszi azt a pénzt, amiből kényelmesen élt eddig, amiből még supot is tudott venni.
szerintem konkrétan annyira nincs pénze, hogy ha most beérne a döblingi ügy, és ki kéne fizetnie csak 450 eurót, azt sem tudná. ha mindent kifizet, a sört is, szerintem kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra.Mi ez ha nem shiker? :) lepereg róla bármilyen alázás amúgy. hozzászokott, hogy szinte csak alázást kap az életben. ilyen kedvében van a teknős.
Hi-mi-hi-ha vájjá'
:DDD egy gifet lehet megér, 4:45-től. Amikor lájv közben rájött, hogy elhagyott valamit:
Az a "futás" is amit előad közben, és az az arcszerkezet is megér 1 gifet :D
Amikor a reflux találkozik az agyvérzéssel.. Parancsoljatok:
és közben fogja a gatyáját, hogy le ne csússzon.

Nem csodalom, hogy a sajat szervezete is annyira undoritonak talalja, hogy allandoan hanyia kell onmagatol.
Hasfelmetszö Trutymó
Ahha, akkor ezért marad el a Tokyo Game Show... De nagyon!
Endre, ha már Tokyo Game show name jön össze, nézz el a Gamecityre, most van Bécs, Ausztria környékén
Endre egy pedofil!
vm.tiktok.com/ZGdeBTHuQ/
Háromezer forintot kunyerál a Cypromixre mert elvonása van. Eközben a Tranyó flokkolt egyet.
Nem úgy volt hogy attól fosik? Irigyellek Endre! Mehetsz lefetyelni ami kijön az uradból. Na hányás, csá!
"Nincs semmi pénzem.Kihozni tudok dolgokat, nem pedig kifizetni."
14 másodperces ideggörcs. Nem tudom mikor volt ilyen hosszan tartó nála utoljára. De nem mostanában.
Elmebeteg, egyre gyengébbek az idegeid is.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Elmebeteg, egyre gyengébbek az idegeid is.
Valóban, mert végülis semmi kirívó nem volt az eddigiekhez képest, a talpnyaló szar pedofil csöves természete ezeket eddig is elbírta.
Kurva anyád, pedofil, nyald ki a heréltet, ilyenekhez már hozzászokott, de öröm volt látni, hogy most mégis bepörgött rajta.
Igyunk egy sörtöt, he

Gömbhal vagy? Amikor veszélyt érzel akkor felfújod magad?
Azt a kurva, nem is tudtam, hogy így fel tudod fújni a veknit. Szinte teljesen eltűnik a picsaszáj :D
Nagy túrót gömbhal, a hányását kell visszanyelnie a pedofil buzeránsnak. :D
Jól látom, hogy ez a kabát meg kicsi rá? Feszül is, meg az ujja is rövid.
Igen, vállban kurva széles, de a hasán alig ér be.
Ezt mikor vette amúgy?
Magára vette volna hogy a tjojjok csúfolják a turis öltözködése miatt? *ásít*

az ilyen képekről eszembe jutnak, amikor egy komolyabb zh vagy vizsga után összefutok haverral vállalhatatlan dolgokat (pl kárpátiát hallgatni) művelni részegen és utána egy darabig a piára még gondolni se tudok, nem hogy inni másnap
masszív alkesz, valami csak beteszi már nála a kaput (a megmaradtat)
"Certified recskaboy, certified pedophile"
Ezt mikor vette amúgy?
Magára vette volna hogy a tjojjok csúfolják a turis öltözködése miatt? *ásít* Igen, vállban kurva széles, de a hasán alig ér be.
Vagy az interjún elkaphatta a pillantásokat.
Mondjuk azt nem, az ilyeneket garantáltan nem látja meg.
Akkor az AMS-nél rákérdezhettek, hogy komolyan így megy-e. Ha van most egy AMS-es tartótisztje, akkor az beszólogathat neki ilyeneket.

Igen, vállban kurva széles, de a hasán alig ér be.
Elnézést, phocsánat, de egy ilyen aránytalan, amorf, asszimetrikus, degenerált képződményre egyébként is lehetetlen olyan ruhadarabot találni, ami megfelelő lenne.
Zárójel bezárva.
AZ ISTENEDET TE DÖG!
"Becsukta az ajtót, lement a konyhába, majd feljött Márkkal és egy papírral a kezében. A papíron az állt, hogy tudják, hogy én mit tettem, hogy mi van nálam, és hogyha nem csinálom azt, amit mondanak, hogyha nem segítek nekik, akkor tönkreteszik az életemet, börtönbe juttatnak. Fenyegetve, ellentmondást nem tűrő hangon vádoltak, fantazmagóriáltak és gyanúsítottak mindennel is."
MP is egy zaklató elmebeteg? Nahát!
"Nincs semmi pénzem.Kihozni tudok dolgokat, nem pedig kifizetni."
Utol fog érni a stroke Endre, és te leszel az első akit ezért ki is fogok röhögni, de nagyon. Elnézve a mai pedogaleri gyűjteményeket, ennek már valami durva neurológiai baja van, úgyhogy nagyon jó az irány.
Beköszöntött a mániás szakasz, azért rángatózik, gesztikulál, izeg-mozog így. Ilyenkor felborul az agy kémiája, azért kerge, azért nem kell sokat aludnia, azért különösen kockázatvállaló, azért fókuszál megszállottabban Tibire, mint pár hete.
Az külön mókás, hogy míg a tranyó személyiségzavarára nincs gyógyszer (a pedó mégis követeli rajta), addig a gyagyás bipoláris depressziójára lenne és kellene is. Ilyenkor a terápia sem segítene, amíg nem rakja helyre szervileg a dolgot.
Hamarosan jönnek a szemüvegrabláshoz hasonló, paranoid tünetekben gazdag pszichotikus epizódok is.
Érthetetlen , hogy hogyan vesz mindig 1-2 számmal nagyobbat... Látom megint húzgálja felfelé a nadrágját...
Ez volt ingyen a hajlesszállón.
Barátnőm bonyolult okokból terméketlen
Valami olyasmi lehet a deal a labancokkal, hogy ilyenkor az édesanyját ápolja, így adtak neki heti pár nap kimenőt.
Nem tudom mit angolnázott ki a féreg, de remélem azért nem ez a forgatókönyv... Mert ebben az esetben, ha már csöves, akkor nem mindegy lenne neki, hogy bécsi csöves vagy púpi csöves?
Pláne, ha elvileg ilyen fontos a komcsi náci kurva anyja ápolása hétvégente, akkor bécsi csövesség helyett keseríthetné a vénkurva életét hétköznap is. + hivatalos papír arról, hogy a vén ribancot ápolni kell.
Csaló csótány család.
Igyunk egy sörtöt, he
Véletlenül lehet beesik majd 1-2 felvétel ahogy az öregasszony a kertben dolgozik és cipeli a szatyrokat hazafelé. Akkor majd be lehet mutogatni, hogy miért szorul rendszeres ápolásra :)
Nem Corina barátnőnél van?
Vagy trollok hordják szét a favellát, mint a Mazdát? A postaládát biztos, hogy Golda vette le?
tudtommal úgy volt, hogy valaki szart rakott a postaládába, gondolom Golda azért szerelte le hogy kimossa
kissendrevagyok
Akkor az nem a belga csokibonbon volt, amit rendeltem az interneten?????
Zárójel bezárva. Elnézést, phocsánat, de egy ilyen aránytalan, amorf, asszimetrikus, degenerált képződményre egyébként is lehetetlen olyan ruhadarabot találni, ami megfelelő lenne.
Mesztyejenyül szép fagyok
Rángani kezdett a pofája össze-vissza.
Döbling? Márk? Ogre? PÁV? AMS?
Ha tenyleg ezt hiszed magadrol, meg annal is nagyobb a baj a fejedben, mint eddig hittem.
Kibaszott egy gusztustalan, ronda, hanyingerkelto joszag vagy, akit mar csak emiatt is el kellene altatni.
Hasfelmetszö Trutymó
Baszd meg gyagyás, jövő héten vidd magaddal Tibit, mert melléd tényleg kell anyuka, 43 évesen. Hétfőn 11 óra körül megvette a bőröndöt. Bevitte és letette a a szálláson. Pénteken 9 óra körül kihozta és egyből ott is hagyta egy boltba.
tibivel volt a legnagyobb bőrönd elhagyása bécsben, amikor a céges faptop, a drón, és egy nagy adag ruha is odaveszett.
5 MILLIÓ TROLL BÁNÓPÉNZ STOKI! NE FELEDD! FIZETNI FOGSZ!
Érthetetlen , hogy hogyan vesz mindig 1-2 számmal nagyobbat... Látom megint húzgálja felfelé a nadrágját...
Annyak jó a méjete. Anyutámmal a Mejszivel vetyük.
Heki a traki
Kibaszott egy gusztustalan, ronda, hanyingerkelto joszag vagy, akit mar csak emiatt is el kellene altatni. Ha tenyleg ezt hiszed magadrol, meg annal is nagyobb a baj a fejedben, mint eddig hittem.
a soditól szabályosan bűn megfosztani a gyengébbik nem szerencsésebb tagjait!!

freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm
vérdíj target nr. 1
freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm a soditól szabályosan bűn megfosztani a gyengébbik nem szerencsésebb tagjait!!
Az a bun, hogy eletben hagytak a szuleszeten. Es ezzel minden nő egyetert.
Hasfelmetszö Trutymó
freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm a soditól szabályosan bűn megfosztani a gyengébbik nem szerencsésebb tagjait!!
Igazat mondott, tényleg kurvára beindult 2008 szeptemberétől. *Pr*
Barátnőm bonyolult okokból terméketlen
Azok a szemek...
Bécsi lakcím hiányában a mario liveok sajnos elmaradnak, megértésüket nagyon szépen köszönjük szépen

Kezelem. Nyugi. - KcF
megvan trafónak az 1000 követő, élőlájv incoming
Az a kép! Még beauty filterrel se tagadhatja le, hogy férfi.
Kúrnám.
freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm a soditól szabályosan bűn megfosztani a gyengébbik nem szerencsésebb tagjait!!
Sodi büszke 🏳️🌈
Endre egy pedofil!
(
x47)
Oct 11, 2024 11:16:52
max5enutálnak

- Levetkőzve szép vagyok!
- Nem rólad beszéltem Sodi!
Ha egy zsák takony, amit barbapapára öntenek szép, akkor biztos. A kislánykarú, daganatbelű, triplatokájú torzszülött
Oct 11, 2024 11:16:52
(
x3)
Oct 11, 2024 11:17:39
dogoljmegsodi

mellesleg 100% hogy tibivel akar találkozni a nemérdekelsz flokk fixen terelés
Oct 11, 2024 11:17:39
Oct 11, 2024 11:21:09
Ezt ne_ezt ne_ezt ne

Most néztem a flokkod Stoki,
Bravúros terelés, de fontos,hogy mi nem vagyunk olyan alkalmatlan balherék,mint a kedves holdudvarod.
Na AMS info várás,csá!
Ezt azért mégse
Bravúros terelés, de fontos,hogy mi nem vagyunk olyan alkalmatlan balherék,mint a kedves holdudvarod.
Na AMS info várás,csá!
Oct 11, 2024 11:21:09
(
x12)
Oct 11, 2024 11:31:33
Klohek

endre, az szerintem kurva vicces, hogy a retardok egymást szívatják lavórba fürdéssel, meg a szomszédba zuhanyozással. Te meg szépen lapítasz, miközben ez nálad áll fent, csak a lavórt hányásra használod, és anyádnál fürdesz... Ezeknek a szintjét sem karcolod még alulról sem!
Erő, izom, a Tibort, a sarokba bebaszom...
Oct 11, 2024 11:31:33
(
x125)
Oct 11, 2024 11:38:55
Hahó

stoki, már azért érdemes volt lájvot indítanod, hogy lássuk, milyen ideges leszel a napi ams felkérdezés említésétől.
hogy zajlik egy ilyen? bemész, vigyázzba vágod magad, és jelentesz, mint a katonaságnál?
- tisztelt frau elke! kiss endre farkas munkanélküli migri jelentem, hogy itt vagyok, és továbbra sincs munkám!
- jó elmehet. holnap jöjjön ugyan így.
- igenis! erőt, egészséget! (bokacsattogtatás)
5 MILLIÓ TROLL BÁNÓPÉNZ STOKI! NE FELEDD! FIZETNI FOGSZ!
hogy zajlik egy ilyen? bemész, vigyázzba vágod magad, és jelentesz, mint a katonaságnál?
- tisztelt frau elke! kiss endre farkas munkanélküli migri jelentem, hogy itt vagyok, és továbbra sincs munkám!
- jó elmehet. holnap jöjjön ugyan így.
- igenis! erőt, egészséget! (bokacsattogtatás)
Oct 11, 2024 11:38:55
(
x9)
Oct 11, 2024 11:39:52
mikedp

(bokacsattogtatás)
Esetében ez fizikailag kizárt :)
Oct 11, 2024 11:39:52
(
x4)
Oct 11, 2024 11:42:39
keserke

- tisztelt frau elke! kiss endre farkas munkanélküli migri jelentem, hogy itt vagyok, és továbbra sincs munkám!
Nagyon úgy tűnik, hogy labanczék bekeményítettek és tesztelik gyagya "programozói tudását" rendesen. Most már nincs az, hogy makog két szót németül meg bemutat valami sajtpapírt, hogy eddig hol "dolgozott" és máris jön az új meló.
Oct 11, 2024 11:42:39
(
x70)
Oct 11, 2024 11:42:45
linziasztal01

stoki, már azért érdemes volt lájvot indítanod, hogy lássuk, milyen ideges leszel a napi ams felkérdezés említésétől.
Szerintem vannak kisebb felkérdezések is, pl: és miért nem sikerült a tegnapi interjú SEM, Endre? Nem lesz ez így jó… nagyon nem. Szóltunk a cv miatt, nem? Akkor?
Kb ilyen szinten alázhatják.
Oct 11, 2024 11:42:45
(
x9)
Oct 11, 2024 11:46:41
noikabatgomb

Oct 11, 2024 11:46:41
(
x4)
Oct 11, 2024 11:46:48
keserke

Kb ilyen szinten alázhatják.
Tökmindegy, hogy hogy alázzák, ez eddig sem gyagya "sara" volt. Megváltozott a rendszer és kész, legalább is úgy tűnik. Eddig bárkit felvettek "programozónak", most már azt is megkérdezik, hogy be tudja-e kapcsolni a gépet és ezen gyagya elhasal. Ez nem gyagya alázása, hanem csak visszatérés a normális kerékvágásba. Ha gyagyának lett volna egy kis esze, akkor már az elején rájött volna, hogy csak "szívatják" azzal, hogy ennyi pénzt adnak neki, ez az időszak elmúlt. Ennyi történt.
Oct 11, 2024 11:46:48
(
x125)
Oct 11, 2024 11:54:08
Hahó

Kb ilyen szinten alázhatják.
lepereg róla bármilyen alázás amúgy. hozzászokott, hogy szinte csak alázást kap az életben. ilyen kedvében van a teknős.
de az sokkal nagyobb gond, hogy a bécsi tartózkodás elviszi azt a pénzt, amiből kényelmesen élt eddig, amiből még supot is tudott venni.
szerintem konkrétan annyira nincs pénze, hogy ha most beérne a döblingi ügy, és ki kéne fizetnie csak 450 eurót, azt sem tudná. ha mindent kifizet, a sört is, szerintem kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra.
Oct 11, 2024 11:54:08
(
x9)
Oct 11, 2024 11:54:41
noikabatgomb

Kb ilyen szinten alázhatják.
Ha nem ismerjuk a syntax-ot akkor miért irjuk bele a CV-be?
Vagy ha fogalmunk sincs, hogy a ceg mi a gecit csinal akkor miért vesztegetjuk a HR idejet?
Oct 11, 2024 11:54:41
(
x9)
Oct 11, 2024 12:01:53
Eazy

Ha nem ismerjuk a syntax-ot akkor miért irjuk bele a CV-be?
Ha már Márknál is azt hazudta hogy Büroleiter (irodavezető) volt, akkor most lehet az itteni Syntax-ra gondolt. Így van értelme. :DD
Oct 11, 2024 12:01:53
(
x20)
Oct 11, 2024 12:02:33
EasybankosPedo

de az sokkal nagyobb gond, hogy a bécsi tartózkodás elviszi azt a pénzt, amiből kényelmesen élt eddig, amiből még supot is tudott venni.
szerintem konkrétan annyira nincs pénze, hogy ha most beérne a döblingi ügy, és ki kéne fizetnie csak 450 eurót, azt sem tudná. ha mindent kifizet, a sört is, szerintem kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra.
Érdekes lesz ha az AMS kitart legalább 1 hónapig és minden nap berántja. Ugyanis emlékezünk arra, hogy tavasszal mikor az idomitóba járt, ott jó eséllyel 3 hét alatt elfogyott a segély. És ezért is kellet az egyik hónap végén anyuka ápolás miatt, következő hónap végén meg táp pénz miatt Púpszászon lennie. Tehát az a 1800 euró jó esetbe 3 hétig elég neki, ha mindig kint kell lennie.
Oct 11, 2024 12:02:33
(
x4)
Oct 11, 2024 12:06:37
keserke

Ha már Márknál is azt hazudta hogy Büroleiter (irodavezető) volt, akkor most lehet az itteni Syntax-ra gondolt. Így van értelme. :DD
Ez az ami most már nem megy, mert belekérdeznek. Ha pedig elkezd RGL-ről hadoválni akkor elhajtják a francba.
Oct 11, 2024 12:06:37
(
x9)
Oct 11, 2024 12:08:08
noikabatgomb

Érdekes lesz ha az AMS kitart legalább 1 hónapig és minden nap berántja. Ugyanis emlékezünk arra, hogy tavasszal mikor az idomitóba járt, ott jó eséllyel 3 hét alatt elfogyott a segély. És ezért is kellet az egyik hónap végén anyuka ápolás miatt, következő hónap végén meg táp pénz miatt Púpszászon lennie. Tehát az a 1800 euró jó esetbe 3 hétig elég neki, ha mindig kint kell lennie.
Akkor a Telekom szamla most nem ferne bele?
Oct 11, 2024 12:08:08
(
x21)
Oct 11, 2024 12:10:39
halászlé

Aki három mondattal fejti ki azt, amit három szóval is kifejthetne,az nagyobb aljasságokra is képes.
Oct 11, 2024 12:10:39
(
x20)
Oct 11, 2024 12:13:21
EasybankosPedo

Amúgy 1 hete kapott segélyt. Tibire még nem költött mert vele mult hét eleján volt még a segély elött. De 1 hét alatt volt itt a maival együtt 3 utazás kb 80-100 euró értékbe, egy bőrönd talán 50-100 euró értékbe és kb 300 euró, hostel szobára. Vett talán Bécsi bérletet, plusz volt buzifürdö és ugye a sőr meg talán valami minimális kaja is. A segély 1/3 jó eséllyel már el is fogyott.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Oct 11, 2024 12:13:21
Oct 11, 2024 12:14:37
Martin Looper King

Az AMS-nél dolgozik.Hahó!
Pofátlanul egyszerű saját megoldás.
Oct 11, 2024 12:14:37
(
x70)
Oct 11, 2024 12:15:38
linziasztal01

szerintem kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra.
Ebben benne van, amikor patkánykodik az ólba, dokumentálják a gonosz trollszok és kiderül, hogy véletlen azt a napot/napokat nem jelentette be? :)
Ha nincs, akkor piszony kevesebb a pénsz!
Oct 11, 2024 12:15:38
(
x9)
Oct 11, 2024 12:15:39
mikedp

Akkor a Telekom szamla most nem ferne bele?
Szerintem más sem , pont ez a baja a szarszagú tibinek. Nincs annyi pénze jelenleg a korcsnak amiért érmes lenne komolyabban összesodikáznia magát. Ráadásul azt már tranyó is nagyon jól látja, itt már csak trollok vannak, jövőkép nincs.
Oct 11, 2024 12:15:39
Oct 11, 2024 12:17:55
Hurvinyek

Valaki írta, hogy Stoki készül a diliházra a pacizással
Kis hangolóvideó, (a többi trashez hasonló mellékszereplésével):
www.youtube.com/watch?v=WH2mnYhnenA&t=101s
Ilyesmi hangulatú flokkok lesznek akkorstájt. Az a baj, hogy Stoki még élvezni is fogja az ápolók állandó figyelmét.
Kis játék: Melyik mellékretardokat látjátok megelevenedni a klipben?
„Miért ne adhatnám el? A részletet te fizeted” Klapka Tiborsz ars poeticája
Kis hangolóvideó, (a többi trashez hasonló mellékszereplésével):
www.youtube.com/watch?v=WH2mnYhnenA&t=101s
Ilyesmi hangulatú flokkok lesznek akkorstájt. Az a baj, hogy Stoki még élvezni is fogja az ápolók állandó figyelmét.
Kis játék: Melyik mellékretardokat látjátok megelevenedni a klipben?
Oct 11, 2024 12:17:55
(
x8)
Oct 11, 2024 12:19:06
sörtötbontok

kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra.
Ez a cigánytartás előtti vagy utáni összeg?
Ajaj Endre, jobban szorul a hurok, mint Tibor férfiseggluka!
Oct 11, 2024 12:19:06
(
x7)
Oct 11, 2024 12:22:00
Bagolyka

de az sokkal nagyobb gond, hogy a bécsi tartózkodás elviszi azt a pénzt, amiből kényelmesen élt eddig, amiből még supot is tudott venni.
szerintem konkrétan annyira nincs pénze, hogy ha most beérne a döblingi ügy, és ki kéne fizetnie csak 450 eurót, azt sem tudná. ha mindent kifizet, a sört is, szerintem kb. 200-300 eurója marad egy teljes hónapra.
Oct 11, 2024 12:22:00
(
x3)
Oct 11, 2024 12:23:56
Sodit a Tajgetoszra

Köszönet a hotyfoltozásért!
✌️
Sodit a Tajgetoszra Közhasznú Alapítvány
✌️
Oct 11, 2024 12:23:56
(
x70)
Oct 11, 2024 12:30:28
linziasztal01

Amikor lájv közben rájött, hogy elhagyott valamit:
Hi-mi-hi-ha vájjá'
:DDD egy gifet lehet megér, 4:45-től.
Hi-mi-hi-ha vájjá'
:DDD egy gifet lehet megér, 4:45-től.
Oct 11, 2024 12:30:28
(
x1)
Oct 11, 2024 12:43:59
Carpenter

Hi-mi-hi-ha vájjá'
:DDD egy gifet lehet megér, 4:45-től.
Az a "futás" is amit előad közben, és az az arcszerkezet is megér 1 gifet :D
Oct 11, 2024 12:43:59
(
x9)
Oct 11, 2024 12:44:49
Eazy

Parancsoljatok:

Amikor a reflux találkozik az agyvérzéssel..
Kezelem. Nyugi. - KcF

Amikor a reflux találkozik az agyvérzéssel..
Oct 11, 2024 12:44:49
Oct 11, 2024 12:46:03
-

Amikor a reflux találkozik az agyvérzéssel..
és közben fogja a gatyáját, hogy le ne csússzon.
Oct 11, 2024 12:46:03
(
x22)
Oct 11, 2024 12:47:20
MaxPayne

Amikor a reflux találkozik az agyvérzéssel..
Nem csodalom, hogy a sajat szervezete is annyira undoritonak talalja, hogy allandoan hanyia kell onmagatol.
Oct 11, 2024 12:47:20
(
x5)
Oct 11, 2024 12:48:41
Ténfép

[quote=Hahó]lepereg róla bármilyen alázás amúgy. hozzászokott, hogy szinte csak alázást kap az életben.
De így hogy a picsába lehet élni?
Szó szerint, a legutolsó kiherélt büdös csöves is a szarát törli bele, és mindenki, de tényleg mindenki megveti, utálja, undorodik tőle, ez meg csak autivigyorog rá. Fel nem foghatom.
Igyunk egy sörtöt, he
De így hogy a picsába lehet élni?
Szó szerint, a legutolsó kiherélt büdös csöves is a szarát törli bele, és mindenki, de tényleg mindenki megveti, utálja, undorodik tőle, ez meg csak autivigyorog rá. Fel nem foghatom.
Oct 11, 2024 12:48:41
(
x2)
Oct 11, 2024 12:49:02
buniBanki

Ahha, akkor ezért marad el a Tokyo Game Show...
Endre, ha már Tokyo Game show name jön össze, nézz el a Gamecityre, most van Bécs, Ausztria környékén
Oct 11, 2024 12:49:02
(
x3)
Oct 11, 2024 12:52:01
Sodit a Tajgetoszra

Endre tikti repost
11:50
vm.tiktok.com/ZGdeBgq4B/
(Budahazi Edda "Szüljél 2 magyart" videóját és egy Torrente jelenetet vagtak össze)
Sodit a Tajgetoszra Közhasznú Alapítvány
11:50
vm.tiktok.com/ZGdeBgq4B/
(Budahazi Edda "Szüljél 2 magyart" videóját és egy Torrente jelenetet vagtak össze)
Oct 11, 2024 12:52:01
Oct 11, 2024 12:53:50
.

Eközben a Tranyó flokkolt egyet.
vm.tiktok.com/ZGdeBTHuQ/
Háromezer forintot kunyerál a Cypromixre mert elvonása van.
vm.tiktok.com/ZGdeBTHuQ/
Háromezer forintot kunyerál a Cypromixre mert elvonása van.
Oct 11, 2024 12:53:50
Oct 11, 2024 12:54:53
Trottel

vm.tiktok.com/ZGdeBTHuQ/
Háromezer forintot kunyerál a Cypromixre mert elvonása van.
Nem úgy volt hogy attól fosik? Irigyellek Endre! Mehetsz lefetyelni ami kijön az uradból. Na hányás, csá!
Oct 11, 2024 12:54:53
(
x4)
Oct 11, 2024 12:55:02
nemet mondtak

Hűha, legkomolyabb picsaszáj harapások voltak, miközben és miutána a kedves betelefonáló elküldte a kurva anyjába. Nagyon tetszett! :D
Oct 11, 2024 12:55:02
(
x20)
Oct 11, 2024 13:02:13
EasybankosPedo

Hűha, legkomolyabb picsaszáj harapások voltak, miközben és miutána a kedves betelefonáló elküldte a kurva anyjába. Nagyon tetszett! :D
14 másodperces ideggörcs. Nem tudom mikor volt ilyen hosszan tartó nála utoljára. De nem mostanában.
Elmebeteg, egyre gyengébbek az idegeid is.
Oct 11, 2024 13:02:13
(
x9)
Oct 11, 2024 13:02:50
noikabatgomb

Endre es tibi a semmibol epiti ujra a mediabirodalmat.
Ekozben annyira fogalmatlanok, hogy endre fel órát beszelt valami random csajjal akirol azt hitte, hogy az Edyta.
Ekozben annyira fogalmatlanok, hogy endre fel órát beszelt valami random csajjal akirol azt hitte, hogy az Edyta.
Oct 11, 2024 13:02:50
(
x5)
Oct 11, 2024 13:05:33
Ténfép

Elmebeteg, egyre gyengébbek az idegeid is.
Valóban, mert végülis semmi kirívó nem volt az eddigiekhez képest, a talpnyaló szar pedofil csöves természete ezeket eddig is elbírta.
Kurva anyád, pedofil, nyald ki a heréltet, ilyenekhez már hozzászokott, de öröm volt látni, hogy most mégis bepörgött rajta.
Oct 11, 2024 13:05:33
Oct 11, 2024 13:07:06
Moszados Troll

Indulhatunk Endre?

Oct 11, 2024 13:07:06
(
x9)
Oct 11, 2024 13:24:23
nmthrwwy420

Azt a kurva, nem is tudtam, hogy így fel tudod fújni a veknit. Szinte teljesen eltűnik a picsaszáj :D
Gömbhal vagy? Amikor veszélyt érzel akkor felfújod magad?

AZ ISTENEDET TE DÖG!
Gömbhal vagy? Amikor veszélyt érzel akkor felfújod magad?

Oct 11, 2024 13:24:23
(
x1)
Oct 11, 2024 13:24:42
daniel83

Oct 11, 2024 13:24:42
(
x1)
Oct 11, 2024 13:25:50
Carpenter

Gömbhal vagy? Amikor veszélyt érzel akkor felfújod magad?
Nagy túrót gömbhal, a hányását kell visszanyelnie a pedofil buzeránsnak. :D
Oct 11, 2024 13:25:50
(
x7)
Oct 11, 2024 13:27:52
Bagolyka

Hallod recsi? Itt írják, hogy neked már reszeltek, irány a Blaha.
Szerintem igazuk van ahogy nézegetem a sztorit.
Szerintem igazuk van ahogy nézegetem a sztorit.
Oct 11, 2024 13:27:52
(
x54)
Oct 11, 2024 13:28:11
ascites

Jól látom, hogy ez a kabát meg kicsi rá? Feszül is, meg az ujja is rövid.
Oct 11, 2024 13:28:11
Oct 11, 2024 13:30:10
Trottel

Jól látom, hogy ez a kabát meg kicsi rá? Feszül is, meg az ujja is rövid.
Igen, vállban kurva széles, de a hasán alig ér be.
Ezt mikor vette amúgy?
Magára vette volna hogy a tjojjok csúfolják a turis öltözködése miatt? *ásít*
Oct 11, 2024 13:30:10
(
x4)
Oct 11, 2024 13:30:20
herr_schwechater

Gömbhal vagy? Amikor veszélyt érzel akkor felfújod magad?
az ilyen képekről eszembe jutnak, amikor egy komolyabb zh vagy vizsga után összefutok haverral vállalhatatlan dolgokat (pl kárpátiát hallgatni) művelni részegen és utána egy darabig a piára még gondolni se tudok, nem hogy inni másnap
masszív alkesz, valami csak beteszi már nála a kaput (a megmaradtat)
Oct 11, 2024 13:30:20
(
x48)
Oct 11, 2024 13:32:50
kissendrevagyok

Endre nem is reagálsz az új Vogel Evelin botrányra ?
kissendrevagyok
Oct 11, 2024 13:32:50
(
x9)
Oct 11, 2024 13:37:41
Eazy

Elnézve a mai pedogaleri gyűjteményeket, ennek már valami durva neurológiai baja van, úgyhogy nagyon jó az irány.
Utol fog érni a stroke Endre, és te leszel az első akit ezért ki is fogok röhögni, de nagyon.
Kezelem. Nyugi. - KcF
Utol fog érni a stroke Endre, és te leszel az első akit ezért ki is fogok röhögni, de nagyon.
Oct 11, 2024 13:37:41
(
x54)
Oct 11, 2024 13:41:07
ascites

Ezt mikor vette amúgy?
Magára vette volna hogy a tjojjok csúfolják a turis öltözködése miatt? *ásít*
Vagy az interjún elkaphatta a pillantásokat.
Mondjuk azt nem, az ilyeneket garantáltan nem látja meg.
Akkor az AMS-nél rákérdezhettek, hogy komolyan így megy-e. Ha van most egy AMS-es tartótisztje, akkor az beszólogathat neki ilyeneket.
Oct 11, 2024 13:41:07
(
x7)
Oct 11, 2024 13:41:10
Bagolyka

Oct 11, 2024 13:41:10
(
x9)
Oct 11, 2024 13:46:38
nmthrwwy420

Jól látom, hogy ez a kabát meg kicsi rá? Feszül is, meg az ujja is rövid.
Elnézést, phocsánat, de egy ilyen aránytalan, amorf, asszimetrikus, degenerált képződményre egyébként is lehetetlen olyan ruhadarabot találni, ami megfelelő lenne.
Zárójel bezárva.
Oct 11, 2024 13:46:38
(
x4)
Oct 11, 2024 13:47:56
keserke

Egyébként nagyon túlmozgásos volt, de úgy néz ki van itt még reflux és más is. Jót fog tenni neked ez a bécsi tartózkodás, gyagya! A végén meg mehetsz haza a macskaólba.
Nekem nincsenek már pénzügyeim. Megvan a Netflix, a napi pár sör, és ennyi
Oct 11, 2024 13:47:56
Oct 11, 2024 13:50:04
Trottel

Endre nem is reagálsz az új Vogel Evelin botrányra ?
"Becsukta az ajtót, lement a konyhába, majd feljött Márkkal és egy papírral a kezében. A papíron az állt, hogy tudják, hogy én mit tettem, hogy mi van nálam, és hogyha nem csinálom azt, amit mondanak, hogyha nem segítek nekik, akkor tönkreteszik az életemet, börtönbe juttatnak. Fenyegetve, ellentmondást nem tűrő hangon vádoltak, fantazmagóriáltak és gyanúsítottak mindennel is."
MP is egy zaklató elmebeteg? Nahát!
Oct 11, 2024 13:50:04
(
x7)
Oct 11, 2024 13:50:15
Bódi Ábel Ánuszrózsája

Fent lesz valahol a lájvsz? NSZKSZ
Borsod Brooklyn ayyo yo we turn it up Yea we got that real muthafuckin what what what
Oct 11, 2024 13:50:15
(
x54)
Oct 11, 2024 13:53:18
ascites

Utol fog érni a stroke Endre, és te leszel az első akit ezért ki is fogok röhögni, de nagyon.
Beköszöntött a mániás szakasz, azért rángatózik, gesztikulál, izeg-mozog így. Ilyenkor felborul az agy kémiája, azért kerge, azért nem kell sokat aludnia, azért különösen kockázatvállaló, azért fókuszál megszállottabban Tibire, mint pár hete.
Az külön mókás, hogy míg a tranyó személyiségzavarára nincs gyógyszer (a pedó mégis követeli rajta), addig a gyagyás bipoláris depressziójára lenne és kellene is. Ilyenkor a terápia sem segítene, amíg nem rakja helyre szervileg a dolgot.
Hamarosan jönnek a szemüvegrabláshoz hasonló, paranoid tünetekben gazdag pszichotikus epizódok is.
Oct 11, 2024 13:53:18
Oct 11, 2024 13:53:30
FASZTOMLO

Zsidók vagytok.
Endre nem érdemli meg ezt a bánásmódot! Auschwitzba kéne felvenned az AMS-t Te buzi pedofil!
Endre nem érdemli meg ezt a bánásmódot! Auschwitzba kéne felvenned az AMS-t Te buzi pedofil!
Oct 11, 2024 13:53:30
(
x1)
Oct 11, 2024 13:54:56
daniel83

Oct 11, 2024 13:54:56
(
x23)
Oct 11, 2024 14:02:32
SyntaxError

Majszolgató, csipegető, falatozgató, torkoskodó Sodi aSodi.
Nem feltétlenül nem a fenevad jele.
Oct 11, 2024 14:02:32
(
x23)
Oct 11, 2024 14:04:58
SyntaxError

Látom megint húzgálja felfelé a nadrágját...
Érthetetlen , hogy hogyan vesz mindig 1-2 számmal nagyobbat...
Nem feltétlenül nem a fenevad jele.
Érthetetlen , hogy hogyan vesz mindig 1-2 számmal nagyobbat...
Oct 11, 2024 14:04:58
(
x1)
Oct 11, 2024 14:10:45
Gabonatároló

A mai kalandok is törpisztikusra sikerültek, igaz, Endre?

Oct 11, 2024 14:10:45
(
x23)
Oct 11, 2024 14:10:55
SyntaxError

Szerintem az van, hogy hétközben bécsi hajléktalan Sodinak kell lennie aSodinak, és meg is kell jelennie az AMS-nél, de hétvégente átvedlik gémeskúti hajléktalanná, és megy a haciendába majd mindig.
Valami olyasmi lehet a deal a labancokkal, hogy ilyenkor az édesanyját ápolja, így adtak neki heti pár nap kimenőt.
Nem feltétlenül nem a fenevad jele.
Valami olyasmi lehet a deal a labancokkal, hogy ilyenkor az édesanyját ápolja, így adtak neki heti pár nap kimenőt.
Oct 11, 2024 14:10:55
(
x8)
Oct 11, 2024 14:16:26
Endre priusza

Érthetetlen , hogy hogyan vesz mindig 1-2 számmal nagyobbat...
Ez volt ingyen a hajlesszállón.
Oct 11, 2024 14:16:26
(
x70)
Oct 11, 2024 14:21:04
linziasztal01

Azok a szemek...

Oct 11, 2024 14:21:04
(
x5)
Oct 11, 2024 14:21:33
Ténfép

Valami olyasmi lehet a deal a labancokkal, hogy ilyenkor az édesanyját ápolja, így adtak neki heti pár nap kimenőt.
Nem tudom mit angolnázott ki a féreg, de remélem azért nem ez a forgatókönyv... Mert ebben az esetben, ha már csöves, akkor nem mindegy lenne neki, hogy bécsi csöves vagy púpi csöves?
Pláne, ha elvileg ilyen fontos a komcsi náci kurva anyja ápolása hétvégente, akkor bécsi csövesség helyett keseríthetné a vénkurva életét hétköznap is. + hivatalos papír arról, hogy a vén ribancot ápolni kell.
Csaló csótány család.
Oct 11, 2024 14:21:33
(
x22)
Oct 11, 2024 14:23:00
MaxPayne

Latom megint kurva nagy lett a pofaja a pedofil feregnek. Az altala labancozott osztrakok szoknyaja mogul ugat, aztan meg vonyitva csodalkozik, ha bucira verik a javorszarvas meretu gnom fejet. Hogy ez a nyomorek tenyleg semmibol sem tanul… na de majd meglesz ennek megint a bojtje endre. El fognak kapni es kiverik szepen a fogaidat.
Hasfelmetszö Trutymó
Oct 11, 2024 14:23:00
(
x7)
Oct 11, 2024 14:23:48
púp-orr-sérv-fogász

Ha csökken a segély, akkor már csak úgy jön ki a költségvetés, hogy a hányást is visszanyeli vagy eszi az értékes alkohol miatt. Persze nem fogja.
A sushi pedig ideális választás a rossz bélflórához... A trollok szempontjából.
|__o__|
A sushi pedig ideális választás a rossz bélflórához... A trollok szempontjából.
Oct 11, 2024 14:23:48
(
x10)
Oct 11, 2024 14:24:26
Bubuka

Nem tudom mit angolnázott ki a féreg, de remélem azért nem ez a forgatókönyv...
Véletlenül lehet beesik majd 1-2 felvétel ahogy az öregasszony a kertben dolgozik és cipeli a szatyrokat hazafelé. Akkor majd be lehet mutogatni, hogy miért szorul rendszeres ápolásra :)
Oct 11, 2024 14:24:26
(
x10)
Oct 11, 2024 14:25:30
Bubuka

Tekintve, hogy a vén kurva állítólag leszerelte a postaládát is eljött a teljes patkánykodás mindenféle hivatalos levél miatt.
Kurva nagy baj lehet.
Kurva nagy baj lehet.
Oct 11, 2024 14:25:30
Oct 11, 2024 14:29:36
.

Elkèpzeltem ahogyan az Interjúkon is Gömbhallá változik a sok savtól :)
Oct 11, 2024 14:29:36
(
x70)
Oct 11, 2024 14:36:07
linziasztal01

Endrét ma hallottuk angolul interjúzni:
"Ájájjáj áj-ájj dont. Dont want. Na."
"Ájájjáj áj-ájj dont. Dont want. Na."
Oct 11, 2024 14:36:07
(
x9)
Oct 11, 2024 14:36:17
nmthrwwy420

Egy órája volt tiktik sztori infantilizmusról, egy 29 emberről aki kisbabaként viselkedik.
Gondolom a Gyagyás is pelenkában és etetőszékben szeretne lenni újanyukájával apukájával.
A pelenkát reálisnak látom rövid időn belül.
AZ ISTENEDET TE DÖG!
Gondolom a Gyagyás is pelenkában és etetőszékben szeretne lenni új
A pelenkát reálisnak látom rövid időn belül.
Oct 11, 2024 14:36:17
(
x7)
Oct 11, 2024 14:37:36
púp-orr-sérv-fogász

A postaládát biztos, hogy Golda vette le?
Nem Corina barátnőnél van?
Vagy trollok hordják szét a favellát, mint a Mazdát?
|__o__|
Nem Corina barátnőnél van?
Vagy trollok hordják szét a favellát, mint a Mazdát?
Oct 11, 2024 14:37:36
(
x48)
Oct 11, 2024 14:38:33
kissendrevagyok

Nem Corina barátnőnél van?
Vagy trollok hordják szét a favellát, mint a Mazdát?
tudtommal úgy volt, hogy valaki szart rakott a postaládába, gondolom Golda azért szerelte le hogy kimossa
Oct 11, 2024 14:38:33
Oct 11, 2024 14:39:29
Golda mama

tudtommal úgy volt, hogy valaki szart rakott a postaládába, gondolom Golda azért szerelte le hogy kimossa
Akkor az nem a belga csokibonbon volt, amit rendeltem az interneten?????
Oct 11, 2024 14:39:29
Oct 11, 2024 14:41:24
-

csak vicceltunk! Tessek csak nyugodtan megenni. Akkor az nem a belga csokibonbon volt, amit rendeltem az interneten?????
Oct 11, 2024 14:41:24
Oct 11, 2024 14:43:04
Tyodika

Zárójel bezárva.
Mesztyejenyül szép fagyok
Oct 11, 2024 14:43:04
(
x1)
Oct 11, 2024 14:56:46
Apmz

Hűha, legkomolyabb picsaszáj harapások voltak, miközben és miutána a kedves betelefonáló elküldte a kurva anyjába. Nagyon tetszett! :D
Rángani kezdett a pofája össze-vissza.
Oct 11, 2024 14:56:46
(
x22)
Oct 11, 2024 15:02:02
MaxPayne

Mesztyejenyül szép fagyok
Ha tenyleg ezt hiszed magadrol, meg annal is nagyobb a baj a fejedben, mint eddig hittem.
Kibaszott egy gusztustalan, ronda, hanyingerkelto joszag vagy, akit mar csak emiatt is el kellene altatni.
Oct 11, 2024 15:02:02
(
x20)
Oct 11, 2024 15:03:40
EasybankosPedo

Hétfőn 11 óra körül megvette a bőröndöt. Bevitte és letette a a szálláson. Pénteken 9 óra körül kihozta és egyből ott is hagyta egy boltba.
Baszd meg gyagyás, jövő héten vidd magaddal Tibit, mert melléd tényleg kell anyuka, 43 évesen.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Baszd meg gyagyás, jövő héten vidd magaddal Tibit, mert melléd tényleg kell anyuka, 43 évesen.
Oct 11, 2024 15:03:40
(
x125)
Oct 11, 2024 15:08:25
Hahó

Baszd meg gyagyás, jövő héten vidd magaddal Tibit, mert melléd tényleg kell anyuka, 43 évesen.
tibivel volt a legnagyobb bőrönd elhagyása bécsben, amikor a céges faptop, a drón, és egy nagy adag ruha is odaveszett.
Oct 11, 2024 15:08:25
(
x48)
Oct 11, 2024 15:11:01
kissendrevagyok

Trafó az előző flokkjában a Magdolna utca 35-től sétált a Dankó utca sarkáig.
kissendrevagyok
Oct 11, 2024 15:11:01
(
x8)
Oct 11, 2024 15:11:33
Hektor a Traktor

Érthetetlen , hogy hogyan vesz mindig 1-2 számmal nagyobbat...
Annyak jó a méjete. Anyutámmal a Mejszivel vetyük.
Oct 11, 2024 15:11:33
(
x10)
Oct 11, 2024 15:14:53
Kötőjel

Kibaszott egy gusztustalan, ronda, hanyingerkelto joszag vagy, akit mar csak emiatt is el kellene altatni.
a soditól szabályosan bűn megfosztani a gyengébbik nem szerencsésebb tagjait!!

freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm
Oct 11, 2024 15:14:53
(
x22)
Oct 11, 2024 15:27:45
MaxPayne

freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm
Az a bun, hogy eletben hagytak a szuleszeten. Es ezzel minden nő egyetert.
Oct 11, 2024 15:27:45
(
x3)
Oct 11, 2024 15:35:04
Sodit a Tajgetoszra

endre tiktik újraközlés
14:30
vm.tiktok.com/ZGdeAsduk/
(Egy marha kobrát nyalogat, de a kígyó nem bántja a másik állatot)
Sodit a Tajgetoszra Közhasznú Alapítvány
14:30
vm.tiktok.com/ZGdeAsduk/
(Egy marha kobrát nyalogat, de a kígyó nem bántja a másik állatot)
Oct 11, 2024 15:35:04
(
x8)
Oct 11, 2024 15:37:20
Endre priusza

freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm
Igazat mondott, tényleg kurvára beindult 2008 szeptemberétől. *Pr*
Oct 11, 2024 15:37:20
Oct 11, 2024 16:22:49
-

Jó hírek endre!
Képzeld, nem feltétlenül nem tudta meg a veknidagasztó família, hogy miket tervezel ellenük és hogy beszéltél róluk. Ugye volt az a flokk egy-két napja, ami lehet már nem is elérhető, de ugye a kommenthaverok mentenek mindent. Szóval nem feltétlenül nem látták az érintettek :D

Oct 11, 2024 16:26:14
keserke

Ha Endre elveszíti legnagyobb támogatóját, az osztrák államot, akkor vége a könyvnek. Gyagya, erről daloljál, hogy hogy mennek az interjúk és miért nem shikerül egyik sem! Illetve tedd fel magadnak a kérdést, hogy eddig miért kaptál melót most meg miért nem kapsz? Nem fogja érteni, hogy miért nem veszik fel, viszont ha átüti az autipajzsot a munkanélküliség akkor cunami várható ebben a témában is.
Nekem nincsenek már pénzügyeim. Megvan a Netflix, a napi pár sör, és ennyi
Oct 11, 2024 16:26:14
(
x2)
Oct 11, 2024 16:37:48
halottpiton

Miért gondolod azt egyébként pedofil, hogy a betelefonáló gyerekeknek nincs közük az ams-hez, döblinghez, melócsához, stb??
Kurvára kutya kötelességed megosztani minden egyes infót, mert előbb utóbb úgyis minden kiderül.
Kezdj dalolni.
megbasztál egy faszt
Kurvára kutya kötelességed megosztani minden egyes infót, mert előbb utóbb úgyis minden kiderül.
Kezdj dalolni.
Oct 11, 2024 16:37:48
(
x9)
Oct 11, 2024 16:48:53
Eazy

Bécsi lakcím hiányában a mario liveok sajnos elmaradnak, megértésüket nagyon szépen köszönjük szépen

Oct 11, 2024 16:48:53
(
x48)
Oct 11, 2024 17:15:52
kissendrevagyok

megvan trafónak az 1000 követő, élőlájv incoming
kissendrevagyok

Oct 11, 2024 17:15:52
Oct 11, 2024 17:19:01
Szegedi Ütölőtábla

Az a kép! Még beauty filterrel se tagadhatja le, hogy férfi.
Oct 11, 2024 17:19:01
Oct 11, 2024 17:21:37
tyodika

Az a kép! Még beauty filterrel se tagadhatja le, hogy férfi.
Kúrnám.
Oct 11, 2024 17:21:37
(
x48)
Oct 11, 2024 17:28:51
kissendrevagyok

Tranyó live
www.tiktok.com/@speckba.nyomom/live
kissendrevagyok
www.tiktok.com/@speckba.nyomom/live
Oct 11, 2024 17:28:51
(
x2)
Oct 11, 2024 17:30:26
buniBanki

freeblog.sodika.org/archives/2008/08/23/Ujabb_14_arckep/default.htm
Sodi büszke 🏳️🌈
Oct 11, 2024 17:30:26
(
x3)
Oct 11, 2024 17:31:51
dogoljmegsodi

transzvesztita üzemi hőfokon a rivotriltól. kb beszélni nem tud
Oct 11, 2024 17:31:51
(
x48)
Oct 11, 2024 17:33:25
kissendrevagyok

Tranyó lokáció:
Nyugati Pályaudvar
kissendrevagyok
Nyugati Pályaudvar

Oct 11, 2024 17:33:25
(
x48)
Oct 11, 2024 17:39:21
kissendrevagyok

nyugati biztonsági őr: MI A HELYZET URAM? 🤣🤣🤣
kissendrevagyok
Oct 11, 2024 17:39:21
61 látogató online.
Adminisztrátor: snecimano@gmail.com Kiss Endre Farkas
A hozzászóláshoz regisztrálnod kell.
-Iron Gnome™
És a héten elkövetett loopolas miatt is amit itt csinált a fórumon.