Ez a szar mutatja, hogy állítólag bolyogtunk egy órán át a belvárosban, de ennek erről semmi emlékképem sincs, teljesen kiesett.
Takarodj már innen! Loopoljál a közös ismerősödnek vagy a kurva anyádnak
Erő, izom, a Tibort, a sarokba bebaszom...
HAZUDSZ. Cserben hagytad anyád menyét és ezzel mind a max5 300 trollod egyetért.
Szar a GPS történet a gugli mapszen, 1 óráig próbáltad verni a döglött pitont az ájult tranyóra aztán hazavonatoztál.
"Nincs semmi pénzem.Kihozni tudok dolgokat, nem pedig kifizetni."
Ugyan már pedofil, annyira leépült az elméd, hogy elhagytad a haszontalan tibit.
Pont mint a kék buzigurtnidat a spar-ban.
Nem veszel te észre semmit már.
Aha, azért nevezett melegnek meg buzinak, meg azért kérte hogy menj el, tette ezeket többször is. És amig a másik ratyi akivel kb 0.5 órát beszéltetek meg meghívtad kávézni öt is ( Bejött a gyerek igaz?) képes volt elmenni, mikor kérte, addig téged az Istenért se leetet levakarni róla, egészen addig mig valami baj nem lett, mert akkor persze magára hagytad mint egy gyáva buzi. Persze valahol értethető ez, miután 0.5 óráig sztalkoltad egy sötét sarokból, mielőtt oda mertél hozzá meni pont mint egy hamisítatlan elmebeteg .
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Tehát akkor már megvan a melócsája ?
kissendrevagyok
A KURVA ANYADAT
"Anyám hibája .Ha minden összeomlik, rágyújtom a házat" KEF 2024.06.29.
Ez a szar mutatja, hogy állítólag bolyogtunk egy órán át a belvárosban, de ennek erről semmi emlékképem sincs, teljesen kiesett.
És ebből hogy derül ki hogy vele voltál? És akkor az a 20 perces 2km séta mértnem látszik, hogy az hol történt 8:26-8:47 között? Meg ha jól látom 9:44 után is van egy hasonló. Ilyen szarokat gyártasz hogy fedezd magad, hogy te nem emlékszel?

Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem. 9:44-nál már a visszasétálás volt a Keletihez.
Ne itt magyarázkodj, hanem az erkölcsid mutasd!
Lenyomom reggel az interjút, te meg kivered reggel a faszom!

hónapok óta remegsz érte, majd pont őt fogod elfelejteni...
Aki három mondattal fejti ki azt, amit három szóval is kifejthetne,az nagyobb aljasságokra is képes.
Az ilyenekből van az, hogy "mintent megpeszéjtünk" meg "tyejejmes tyókkal váltunk el", közben meg ott hagytad önkívületi állapotában a heréltet a saját hányásában fetrengve. Ne hazudj arról, hogy nincsenek emlékeid, mert vannak. Mondjuk ahogyan te érzékeled a valóságot azok az emlékek olyanok is...
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam,
Fiúk, ti is el szoktátok felejteni a csajotokat/pasitokat, mint egy táskát?
Én ezen már nevetni sem tudok.
Endi, hogy ugorhattunk át egy teljes napot? Hogyan? Hogyan?

És ha már nem emlékszel akkor az azt jelenti, hogy meg sem törént? Pár napja még azt magyaráztad, hogy nem érti, amikor virágnyelven fenyegeted.
Mindegy is, pár nap és megint keresztbe fogsz tenni a csövesednek, a trollok meg csak hátradőlnek.

Ezt is kommentelő írta neked! Egy önálló gondolatod nincs, te nem is tudom milyen lény..
Erő, izom, a Tibort, a sarokba bebaszom...
Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem. 9:44-nál már a visszasétálás volt a Keletihez.
és még te akartál béranyát fogadni, hogy gyereketek legyen? te, akinek 5 óra kiesik, mert annyira be van drogozva és baszva, hogy azt sem tudja, merre van előre? aki otthagyja az állítólagos szerelmét az éjszakában, miközben fogalma sincs arról, hogy a fasztalan él vagy hal?
sajnos nem történt tragédia, mert a herélt köcsögöd mindent túlél. de áldom az eget, hogy még a gondolat is angyalszárny kategória, hogy tőled függjön egy ártatlan gyermek.
vérdíj target nr. 1
9:44-nál már a visszasétálás volt a Keletihez.
Szóval sétálás volt és nem menekülve futás, szarban hagyva a tibit? A Te képed szerint 14 perc alatt értél vissza a Keletibe sétálva. Nos akkor nézzük meg ezt.

Látszik, hogy ez nem 14 hanem 17 perces séta lett volna, ráadásul nálad van még egy eltévedés is a Rákoczi út elött. Mi elöl menekültél ennyire elmebeteg?
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Buzidémon.
Ott volt fél óra értelmetlen vergődés (7:53 és 8:26 között)
Ezután 8:27 és 9:58 között nagyobb másfél óra séta jött a környéken.
Hogy mi volt ez a másfél-két órányi mászkálás, fogalmam sincs. Északon a Jósika útig, keleten a Hársfa utcáig, délen a Kiss József utcáig jutottunk közben el.
Erről sajnos nincs emlékképem, teljesen kiesett, nem emlékszem rá. Gondolom, a Mercivel folyhatott a séta, de hogy miért, nem tudom. 7:45-kor átmentünk a Keletibe
Mert alkoholista vagy. És buzi.
Confirmed!
Az esti megfigyelésnél is voltak epizódok, amikor szaladtunk a villamos után az oktogonra mint a nyúl!
Asodi ha baj van szalad.
2:23 és 7:44 között voltunk szerinte együtt a Nyugatinál, de az sem világos, miért és mikor állítottam ki a live-ot, és utána mi volt. A Google History maps megmutatja, de nekem teljesen érthetetlennek tűnik, amit mutat, mert nem nem emlékszem ilyesmire.
Olvasd vissza a Sodipedián.
Az mindig ott ül a púpján, csak idő kérdése mire átveszi a teljes irányítást.
Mit tudsz te nyújtani egy nőnek vagy egy faszinak? Már a faszod sem áll fel pasztmek!
Hát borotválom a segglukamat te szharr troll!
Irigykedsz?
Meg mert egy elmebeteg stalker. Tibi sétáltatta 2 órán keresztül, hátha letudja rázni úgy, de az csak nem tágított. Majd történt valami kb 9:40-kor Tibivel, erre az állat otthagyta magára és rohant a Keletibe.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
i.ibb.co/sKC0my5/keleti.jpg
Látszik, hogy ez nem 14 hanem 17 perces séta lett volna, ráadásul nálad van még egy eltévedés is a Rákoczi út elött. Mi elöl menekültél ennyire elmebeteg? Szóval sétálás volt és nem menekülve futás, szarban hagyva a tibit? A Te képed szerint 14 perc alatt értél vissza a Keletibe sétálva. Nos akkor nézzük meg ezt.
Mikor futásról van szó mindig ez a kép van előttem róla:
vlog.sodikereso.info/video/974/
Így menekültél a keletibe is ratyító?
"Nincs semmi pénzem.Kihozni tudok dolgokat, nem pedig kifizetni."
vlog.sodikereso.info/video/974/
Így menekültél a keletibe is ratyító? Mikor futásról van szó mindig ez a kép van előttem róla:
Ilyen buzisan futni 🤣
Hát azért hetyetye.
1 el is tévedtél közbe.
2 ami másnak 17 perc az neked 22-25
3 ekkor már 24 órája talpon voltál.
És láss csodát ezek után tibi 4 óra múlva bejelentkezik a toxikologiáról először egy üzenettel, hogy soha nem akar látni, majd egy képel onnan. Mit tettél (üzenet) és mekkora volt a baj elmebeteg? Ráadásul úgy tetted meg 14 perc alatt az utat a keletibe hogy
En azt tartom a legvaloszinubbnek, hogy amikor a tranyo kezdett egy hullahoz hasonlitani, a pedofil nektrofil zaklato elovette a szamarfaszt, hogy legalabb raverje az arcara, de ezt meglathattak, raorditottak, menekulni probalt, a tranyora meg kihivtak a mentoket.
Hasfelmetszö Trutymó
hazudsz. soha, senkinek sem segítettél önzetlenül, vagy ha bajba került. Egyszer sem. Ez a szó (önzetlenség), illetve a hála is ismeretlen, mert egy nárcisztikus pszichopata vagy.
El fogom törni a kibaszott orrodat szilánkosra!
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
Mért hagytad magára és kezdtél rohanni mikor rosszul lett?
Erre válaszolj, vagy arra, hogy mért kel bejárnod naponta az AMS-hez.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Az életednek sincs értelme.
Ott hagytad, cserbenhagytad, és ezzel bizony Tibor is egyetért.
Le vagy tiltva, írogass a "közös ismerősnek", te segélycsaló szhar!

Ennek semmi értelme.Cserben hagytad, elárultad. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.hazug buzerans Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
"Anyám hibája .Ha minden összeomlik, rágyújtom a házat" KEF 2024.06.29.
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
A transzvesztita bár toxikológiára került, de te legközelebb patológiára fogsz kerülni elítélt pedofil!

Tudjuk, hogy az uradat meg kellett volna vacsoráztatnod, mert volt szó közöttetek arról hogy reggel vacsoráztok egyet. Ismerve tibit az is benne lehetett a pakliban, hogy szerette volna, hogy vegyél ki egy szobát, ahol amíg te alszol, Anonymus troll befizeti a 207.000 Ft-os telefonszámláját. Mivel se lóvéd nincs és még egy önző geci is vagy, inkább kereket oldottál, mert felmérted, hogy 6 sörért és 3 doboz cigiért nem kapsz faszpinát.
Így volt vagy nem így volt?
Így volt vagy nem így volt????
Endi, hogy ugorhattunk át egy teljes napot? Hogyan? Hogyan?
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
Ez nem igy volt. Nezd vissza.
Masreszt tudjuk rolad, hogy a jutkat is megprobaltad belevinni egy alkoholmergezesbe... Hatha a vegen ugy alakul ahogy neked Jo.
Gyanus vagy endre
Kiss Endre Farkas gyilkos Tehát Kiss Endre Farkas így akart bosszút állni a szegedi idők miatt.
Ha nem lehet az ove akkor senkie nem lesz! - nagyon gyanus
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
a kamagratol. ő nem szedi minden nap 10 éve mert még a levágott fasza is pontensebb mint a tied

Az egész életednek nincs értelme.
Amúgy simán szarul ütött be neki, vagy valami hasonló.
Ami a lényeg, hogy ott hagytad a szarban, és még csak nem is emlékszel rá.
Jézus vagyok, nem uzsorás. (...) Én vagyok a Szent Magdolna személyesen.
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
Maradjunk abban, kisköcsög, hogy a napnál világosabb mi volt a terved... a befolyásolás.
Az, hogy ott kameráztad, meg rejtőzködtél kibaszott beteg, de nem ezt akartad.
Azon loopoltál végig, hogy a "köszfetlen kommunikáció hiánya", meg hogy a "közös ismejősünk se mintik úgy interpletájja'". Magyarul: oldj már fel messengeren, te rossz tranyógeci.
"Sajnos" Tibor annyire hótpicsarészeg volt berivózva, hogy fel fogta az autihetyetyédet, ignorált.
Ez a "nagy terved" a meggyőzésed sem jött be. Egy képességek nélküli balfasz vagy.
Hasfelmetszö Trutymó
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
Funkcionális analfabéta vagy.
Ez egy szörnyeteg!!! - főnök úr Linz, Austria környékén
Pontosan emlékszik rá, ez a nyomorult féreg, papíros elmebeteg zaklató buzi.
Ez a szar mutatja, hogy állítólag bolyogtunk egy órán át a belvárosban, de ennek erről semmi emlékképem sincs, teljesen kiesett.
Hazudsz, pedofil!
Ez a kép csak azt mutatja, hogy te bolyongtál. Tibor mozgását nem mutatja. Őt a nyugatitól vitte be a mentő, el sem mozdult onnan. Te hagytad ott elájulva.
Cserbenhagyó stoki a stoki.
5 MILLIÓ TROLL BÁNÓPÉNZ STOKI! NE FELEDD! FIZETNI FOGSZ!

Cserbenhagyó stoki a stoki. Hazudsz, pedofil!
Vándorzsidó.
Konszolidált kinézetű, középosztálybeli fehér ember
Ez a kép csak azt mutatja, hogy te bolyongtál. Tibor mozgását nem mutatja. Őt a nyugatitól vitte be a mentő, el sem mozdult onnan. Te hagytad ott elájulva.
Cserbenhagyó stoki a stoki. Hazudsz, pedofil!
Azzal semmit sem lehet kezdeni a rendorsegnel, hogy a tranyo rivot osztogat? Ez nem minosul gyogyszerrel valo visszaelesnek?
Hasfelmetszö Trutymó
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
Isméz hazudsz. Tibi már a te érkezésed előtt vett be rivót, mondta. Nem tudjuk mennyit. És utána még veled is bevett egyet. Saját bevallása szerint is kettőt vett be.
Miért hazudsz pedofil?
5 MILLIÓ TROLL BÁNÓPÉNZ STOKI! NE FELEDD! FIZETNI FOGSZ!
Miért hazudsz pedofil? Isméz hazudsz. Tibi már a te érkezésed előtt vett be rivót, mondta. Nem tudjuk mennyit. És utána még veled is bevett egyet. Saját bevallása szerint is kettőt vett be.
Es azt se felejtsuk el, hogy ki rovidezett es ki az aki direkt nem ivott a gyanus rovidbol!
Jozsii Busák
Ez csak a te fejedben van így, Tibi rohadtul kínosan érezte magát és kurvára nem akarta, hogy ott legyél. Még mondta is a legelején, hogy mi a faszt keresel ott. Undorodik már tőled. Még egy ilyen útszáli rühes-büdös legalja csövesbánat is megvet és inkább kerülne. Azért ez shiker.
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme. Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
- mondta ezt Kiss Endre Farkas, aki 800 ezret kapott 2006-ban az államtól.
Recskás, a régi éned tutira felkötné magát ha meglátná ezt a kommentet

Mondjuk, az hogy ö egy 45 kilós cigány gyerek, te meg egy 80 kilós dagadt vízfejü buzi vagy? Plusz tibor rákos is, nem bírja már úgy, mint legény korában.
puskapoj
Meg Goldát is.
(
x12)
Oct 13, 2024 09:54:48
Klohek

Takarodj már innen! Loopoljál a közös ismerősödnek vagy a kurva anyádnak
Oct 13, 2024 09:54:48
(
x9)
Oct 13, 2024 09:56:07
Bubuka

Egyébként ez a bolyongás csak azt mutatja ahogyan próbáltál feljutni a keletiig. Kerested a blahát, hogy haza tudj jutni.
Oct 13, 2024 09:56:07
(
x8)
Oct 13, 2024 09:56:33
Eazy

Nem úgy volt, hogy a kétkeresős duó hagy minket főni a saját levünkben, Endre?
Kezelem. Nyugi. - KcF
Oct 13, 2024 09:56:33
Oct 13, 2024 09:56:38
Trottel

Én azt hittem, elment tőlem, vagy elbúcsúztunk, vagy nem tudom. Nem emlékszem ilyesmire, hogy kidőlt volna. Ha észreveszek ilyesmit, mellette maradok.
HAZUDSZ. Cserben hagytad anyád menyét és ezzel mind a
Szar a GPS történet a gugli mapszen, 1 óráig próbáltad verni a döglött pitont az ájult tranyóra aztán hazavonatoztál.
Oct 13, 2024 09:56:38
Oct 13, 2024 09:58:18
Elmebeteg Endre

Én azt hittem, elment tőlem, vagy elbúcsúztunk, vagy nem tudom. Nem emlékszem ilyesmire, hogy kidőlt volna. Ha észreveszek ilyesmit, mellette maradok.
Ugyan már pedofil, annyira leépült az elméd, hogy elhagytad a haszontalan tibit.
Pont mint a kék buzigurtnidat a spar-ban.
Nem veszel te észre semmit már.
Oct 13, 2024 09:58:18
(
x19)
Oct 13, 2024 09:58:27
EasybankosPedo

Ugyan már, tegnap is milyen jól elvoltunk.
Aha, azért nevezett melegnek meg buzinak, meg azért kérte hogy menj el, tette ezeket többször is. És amig a másik ratyi akivel kb 0.5 órát beszéltetek meg meghívtad kávézni öt is ( Bejött a gyerek igaz?) képes volt elmenni, mikor kérte, addig téged az Istenért se leetet levakarni róla, egészen addig mig valami baj nem lett, mert akkor persze magára hagytad mint egy gyáva buzi. Persze valahol értethető ez, miután 0.5 óráig sztalkoltad egy sötét sarokból, mielőtt oda mertél hozzá meni pont mint egy hamisítatlan elmebeteg .
Oct 13, 2024 09:58:27
(
x48)
Oct 13, 2024 09:58:49
kissendrevagyok

Ugyan már, tegnap is milyen jól elvoltunk.
Tehát akkor már megvan a melócsája ?
Oct 13, 2024 09:58:49
(
x9)
Oct 13, 2024 10:01:20
koszos

amikor valamiert felelos vagy,esetleg meg neked is kinos(mint a feher hollo),rendszerint nem emlekszel ra amikor csinaltad oket,akar a gayzas dolgoknal is,persze amikor arrol van szo,hogy veled csinaltak valamit,arra mindig tokeletesen emlekszel... nem erdekes ? Én azt hittem, elment tőlem, vagy elbúcsúztunk, vagy nem tudom. Nem emlékszem ilyesmire, hogy kidőlt volna. Ha észreveszek ilyesmit, mellette maradok.
A KURVA ANYADAT
Oct 13, 2024 10:01:20
(
x1)
Oct 13, 2024 10:03:02
halottpiton

Bíróságon semmilyen formában sem enyhítő körülmény, ha önhibádból nem emlékszel a történtekre
Nyem érted a lényeget, hülyevagy
Oct 13, 2024 10:03:02
(
x19)
Oct 13, 2024 10:08:48
EasybankosPedo

És ebből hogy derül ki hogy vele voltál? És akkor az a 20 perces 2km séta mértnem látszik, hogy az hol történt 8:26-8:47 között? Meg ha jól látom 9:44 után is van egy hasonló. Ilyen szarokat gyártasz hogy fedezd magad, hogy te nem emlékszel?
Oct 13, 2024 10:08:48
(
x9)
Oct 13, 2024 10:09:04
koszos

Bijonyo! Nem lehetek bunos. "Jelenleg nem tekintem magam elo embernek. Helyette olyan fiktiv entitasnak tekintem makam,aki egy kesobbi ember letezeset alapozza meg."
sirok :DDDDDDDDDDD
ezt melyik filmnben hallottad stoki ?:D
"Anyám hibája .Ha minden összeomlik, rágyújtom a házat" KEF 2024.06.29.
sirok :DDDDDDDDDDD
ezt melyik filmnben hallottad stoki ?:D
Oct 13, 2024 10:09:04
Oct 13, 2024 10:11:53
sodika

9:44-nál már a visszasétálás volt a Keletihez.

Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem.
Küldjetek donate-et a SoDI-nak: https://www.paypal.me/sodivlogja

Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem.
Oct 13, 2024 10:11:53
(
x3)
Oct 13, 2024 10:13:19
nemet mondtak

Hazug geci púpos.
Hazug geci púpos.
Hazug geci púpos.
Hazug geci púpos.
Hazug geci púpos.
Hazug geci púpos.
Hazug geci púpos.
Oct 13, 2024 10:13:19
(
x12)
Oct 13, 2024 10:14:05
Nemvoltdurex

Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem.
Ne itt magyarázkodj, hanem az erkölcsid mutasd!
Oct 13, 2024 10:14:05
(
x21)
Oct 13, 2024 10:14:25
halászlé

Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem.
hónapok óta remegsz érte, majd pont őt fogod elfelejteni...
Oct 13, 2024 10:14:25
Oct 13, 2024 10:15:37
Tourist

A Google History maps megmutatja, de nekem teljesen érthetetlennek tűnik, amit mutat, mert nem nem emlékszem ilyesmire.
Az ilyenekből van az, hogy "mintent megpeszéjtünk" meg "tyejejmes tyókkal váltunk el", közben meg ott hagytad önkívületi állapotában a heréltet a saját hányásában fetrengve. Ne hazudj arról, hogy nincsenek emlékeid, mert vannak. Mondjuk ahogyan te érzékeled a valóságot azok az emlékek olyanok is...
Oct 13, 2024 10:15:37
(
x4)
Oct 13, 2024 10:15:43
CafkaMarci

Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam,
Fiúk, ti is el szoktátok felejteni a csajotokat/pasitokat, mint egy táskát?
Én ezen már nevetni sem tudok.
Oct 13, 2024 10:15:43
(
x2)
Oct 13, 2024 10:16:13
dogoljmegsodi

na már itt cunamizik az ellenségeinek.
nekünk nem kell magyarázkodni, mi utálunk
nekünk nem kell magyarázkodni, mi utálunk
Oct 13, 2024 10:16:13
(
x6)
Oct 13, 2024 10:16:38
Darth Tibor

Endre!
Mi a terved? Megint ki fogod baszatni Tibort a melócsából?
...és szeretlek, ne felejtsd el! Puszi-puszi!
Mi a terved? Megint ki fogod baszatni Tibort a melócsából?
Oct 13, 2024 10:16:38
Oct 13, 2024 10:18:18
SzárazVekni

Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem.
És ha már nem emlékszel akkor az azt jelenti, hogy meg sem törént? Pár napja még azt magyaráztad, hogy nem érti, amikor virágnyelven fenyegeted.
Mindegy is, pár nap és megint keresztbe fogsz tenni a csövesednek, a trollok meg csak hátradőlnek.
Oct 13, 2024 10:18:18
(
x47)
Oct 13, 2024 10:18:35
max5enutálnak

Nálad undorítóbb, alja ember nincs. Pont.
Diagnózis: Nem meghatározott személyiségzavar - F6090
Oct 13, 2024 10:18:35
(
x66)
Oct 13, 2024 10:18:55
linziasztal01

Elmebeteg zaklató vagy, láttuk mit művelsz, ott totyogtál a sarkon…
Kibaszottul beteg vagy…
Kibaszottul beteg vagy…
Oct 13, 2024 10:18:55
(
x12)
Oct 13, 2024 10:21:50
Klohek

Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
Ezt is kommentelő írta neked! Egy önálló gondolatod nincs, te nem is tudom milyen lény..
Oct 13, 2024 10:21:50
(
x2)
Oct 13, 2024 10:24:08
SporoloProli

Ne hazudozzál már folyamatosan.
Tibi elkezdett vállalhatatlanul viselkedni, vagy beszarva,behugyozva elborult valahol, te meg ott hagytad.
Mert patkány stoki a stoki.
"Sörön spórolni...beteg gondolat"
Tibi elkezdett vállalhatatlanul viselkedni, vagy beszarva,behugyozva elborult valahol, te meg ott hagytad.
Mert patkány stoki a stoki.
Oct 13, 2024 10:24:08
Oct 13, 2024 10:27:46
-

A nagy alvás meg úgy lett büszkén előadva, mintha vègre magáról - és sör nélkül - aludt volna egyben 10 óràt :D erre kiderül, hogy kb délre ért haza és aludt 16:30 ig .
Oct 13, 2024 10:27:46
(
x22)
Oct 13, 2024 10:35:48
MaxPayne

Ugye annyi mukodo agysejted maradt meg, hogy felfogd, a biro neni nem fogja elfogadni azt a vedekezest, hogy artatlan fatyok mejt nyem emlektyem?
Hasfelmetszö Trutymó
Oct 13, 2024 10:35:48
(
x7)
Oct 13, 2024 10:37:50
nmthrwwy420

Holnap is 10:30-kor kell jelentkezned az AMS-nél?
AZ ISTENEDET TE DÖG!
Oct 13, 2024 10:37:50
(
x10)
Oct 13, 2024 10:37:54
Kötőjel

Mindegy, nem emlékszem, mi volt ez.
Lehet, hogy elfelejtettem a Mercit, mint egy táskát szoktam, azt mondja? Nem hiszem...
De nem is emlékszem.
és még te akartál béranyát fogadni, hogy gyereketek legyen? te, akinek 5 óra kiesik, mert annyira be van drogozva és baszva, hogy azt sem tudja, merre van előre? aki otthagyja az állítólagos szerelmét az éjszakában, miközben fogalma sincs arról, hogy a fasztalan él vagy hal?
sajnos nem történt tragédia, mert a herélt köcsögöd mindent túlél. de áldom az eget, hogy még a gondolat is angyalszárny kategória, hogy tőled függjön egy ártatlan gyermek.
Oct 13, 2024 10:37:54
(
x47)
Oct 13, 2024 10:38:14
max5enutálnak

Még a te szar hazugságod is vállalhatatlan. A biztonság azt jelenti nálad, hogy akit “szeretsz” hahahahahahaha, azt úgy hagyod magatehetetlenül összeesve az utcán, hogy észre sem veszed és le is szarod. Megunod és hazamész a putriba aludni.
Diagnózis: Nem meghatározott személyiségzavar - F6090
Oct 13, 2024 10:38:14
(
x19)
Oct 13, 2024 10:39:40
EasybankosPedo

Szóval sétálás volt és nem menekülve futás, szarban hagyva a tibit? A Te képed szerint 14 perc alatt értél vissza a Keletibe sétálva. Nos akkor nézzük meg ezt.

Látszik, hogy ez nem 14 hanem 17 perces séta lett volna, ráadásul nálad van még egy eltévedés is a Rákoczi út elött. Mi elöl menekültél ennyire elmebeteg?
Oct 13, 2024 10:39:40
(
x10)
Oct 13, 2024 10:40:32
Kötőjel

a sodi elhagyja a számára legfontosabb embert, mint egy táskát. és ezt nem a gonosz trollok, hanem maga a sodi írta. a sodi.
vérdíj target nr. 1
Oct 13, 2024 10:40:32
(
x5)
Oct 13, 2024 10:40:39
Sztrapacska

Endre,nem kell matyarázkodnod.
Jogi következménye nem lesz, mert sajnos Tibi nem döglött meg, ő pedig sosem fog pereskedni vagy rendőrségre járni, hiszen még nálad is butább, 5-8 osztályos férfi.
Pénzed meg van, így még biztosan szóba áll veled, és előbbi okból még egyelőre megverni sem fog.
Egyszóval no para, minden yo.
Ó ö Hi sztrápácská no food faszom gyere már
Jogi következménye nem lesz, mert sajnos Tibi nem döglött meg, ő pedig sosem fog pereskedni vagy rendőrségre járni, hiszen még nálad is butább, 5-8 osztályos férfi.
Pénzed meg van, így még biztosan szóba áll veled, és előbbi okból még egyelőre megverni sem fog.
Egyszóval no para, minden yo.
Oct 13, 2024 10:40:39
(
x12)
Oct 13, 2024 10:41:01
Nemvoltdurex

Ez rosszul öregedett.

Lenyomom reggel az interjút, te meg kivered reggel a faszom!

Oct 13, 2024 10:41:01
Oct 13, 2024 10:41:14
Gyors Cigány

Az már az irigy bosszúd része bolt, hogy otthagytad bemindenezve a Tibit aaz utcán? Ennyire szarul esik, hogy van munkája amig neked rendszeresen Bécsbe kell menned kuncsorogni a segélyért? :D itt az a helyzet, hogy tibinek van mozgástere neked meg nincs. Neki lehet neked természetesen nem
Oct 13, 2024 10:41:14
Oct 13, 2024 10:41:42
!

Mi elöl menekültél ennyire elmebeteg?
Buzidémon.
Oct 13, 2024 10:41:42
(
x21)
Oct 13, 2024 10:45:25
halászlé

hallgatom ezt az agyrémet...
olyan szhar, gheci a magyar kormány, hogy nem fizet rokkant ellátást a tranyónak, hogy vígan elrivózza meg elsörözze...
tényleg nagy szemétség...
Aki három mondattal fejti ki azt, amit három szóval is kifejthetne,az nagyobb aljasságokra is képes.
olyan szhar, gheci a magyar kormány, hogy nem fizet rokkant ellátást a tranyónak, hogy vígan elrivózza meg elsörözze...
tényleg nagy szemétség...
Oct 13, 2024 10:45:25
(
x15)
Oct 13, 2024 10:45:57
Autismus Maximus

Ott volt fél óra értelmetlen vergődés (7:53 és 8:26 között)
Ezután 8:27 és 9:58 között nagyobb másfél óra séta jött a környéken.
Hogy mi volt ez a másfél-két órányi mászkálás, fogalmam sincs. Északon a Jósika útig, keleten a Hársfa utcáig, délen a Kiss József utcáig jutottunk közben el.
Erről sajnos nincs emlékképem, teljesen kiesett, nem emlékszem rá. Gondolom, a Mercivel folyhatott a séta, de hogy miért, nem tudom.
Mert alkoholista vagy. És buzi.
Oct 13, 2024 10:45:57
(
x7)
Oct 13, 2024 10:46:49
Bódi Ábel Ánuszrózsája

Demens hülye barom, a szart kiszedtétek már a postaládából?
„I'll let someone else battle you, you nasty fuck”
Oct 13, 2024 10:46:49
Oct 13, 2024 10:47:02
Moszad ügynök

Mi elöl menekültél ennyire elmebeteg?
Confirmed!
Az esti megfigyelésnél is voltak epizódok, amikor szaladtunk a villamos után az oktogonra mint a nyúl!
Asodi ha baj van szalad.
Oct 13, 2024 10:47:02
(
x15)
Oct 13, 2024 10:47:58
Autismus Maximus

2:23 és 7:44 között voltunk szerinte együtt a Nyugatinál, de az sem világos, miért és mikor állítottam ki a live-ot, és utána mi volt.
Olvasd vissza a Sodipedián.
Oct 13, 2024 10:47:58
Oct 13, 2024 10:48:28
SzárazVekni

Buzidémon.
Az mindig ott ül a púpján, csak idő kérdése mire átveszi a teljes irányítást.
Oct 13, 2024 10:48:28
Oct 13, 2024 10:48:53
tyodika

Mit tudsz te nyújtani egy nőnek vagy egy faszinak? Már a faszod sem áll fel pasztmek!
Hát borotválom a segglukamat te szharr troll!
Irigykedsz?
Oct 13, 2024 10:48:53
(
x19)
Oct 13, 2024 10:52:56
EasybankosPedo

Mert alkoholista vagy. És buzi.
Meg mert egy elmebeteg stalker. Tibi sétáltatta 2 órán keresztül, hátha letudja rázni úgy, de az csak nem tágított. Majd történt valami kb 9:40-kor Tibivel, erre az állat otthagyta magára és rohant a Keletibe.
Oct 13, 2024 10:52:56
(
x10)
Oct 13, 2024 10:53:22
Kötőjel

durva sértés a táskákra nézve, hogy hozzájuk hasonlítottad a herélt köcsögödet. ja és persze ez sem a saját gondolatod. mindent a chatedtől vagy a fórumról lopsz, mert egyetlen önálló gondolat sem fogan meg a húgyagyú vekniben.
ennyire egy agyatlan bádogember nincs még egy a földkerekségen.
vérdíj target nr. 1
ennyire egy agyatlan bádogember nincs még egy a földkerekségen.
Oct 13, 2024 10:53:22
Oct 13, 2024 10:54:10
-

Miért futottál el Endre?
-Tibor mondott valamit?
-Rendőrök jöttek?
-Te csináltál valamit?
-Azt hitted, bekrepált?
Úgyis kiderül, most még tudunk segíteni.
-Tibor mondott valamit?
-Rendőrök jöttek?
-Te csináltál valamit?
-Azt hitted, bekrepált?
Úgyis kiderül, most még tudunk segíteni.
Oct 13, 2024 10:54:10
Oct 13, 2024 10:56:22
.

Endre!
Mit mond a "közös ismerős" a Gyomaidögevő cimbid, mi legyen a következő Tranyo csalogató Story?
Egy újabb Corina?
Minden O ès K ?
Te zaklató cserbenhagyó elmebeteg!

Oct 13, 2024 10:59:39
nmthrwwy420

Az autipajzs mit szól ahhoz, hogy a következő személyes zaklatásnak rendőrségi bejelentés lesz a vége?
Vagy túlságosan el van most azzal foglalva, hogy aSodi saját maga miatt információ hiányban szenved?
AZ ISTENEDET TE DÖG!
Vagy túlságosan el van most azzal foglalva, hogy aSodi saját maga miatt információ hiányban szenved?
Oct 13, 2024 10:59:39
Oct 13, 2024 11:00:28
Galla Miki

Endre fut.
Oct 13, 2024 11:00:28
Oct 13, 2024 11:00:48
Trottel

i.ibb.co/sKC0my5/keleti.jpg
Látszik, hogy ez nem 14 hanem 17 perces séta lett volna, ráadásul nálad van még egy eltévedés is a Rákoczi út elött. Mi elöl menekültél ennyire elmebeteg?
Mikor futásról van szó mindig ez a kép van előttem róla:
vlog.sodikereso.info/video/974/
Így menekültél a keletibe is ratyító?
Oct 13, 2024 11:00:48
(
x21)
Oct 13, 2024 11:04:50
mondomkusskuss

vlog.sodikereso.info/video/974/
Így menekültél a keletibe is ratyító?
Ilyen buzisan futni 🤣
Oct 13, 2024 11:04:50
Oct 13, 2024 11:07:27
zsidóbankok ft. AMS

Pénzed meg van
Hát azért hetyetye.
Oct 13, 2024 11:07:27
(
x19)
Oct 13, 2024 11:07:34
EasybankosPedo

Ráadásul úgy tetted meg 14 perc alatt az utat a keletibe hogy
1 el is tévedtél közbe.
2 ami másnak 17 perc az neked 22-25
3 ekkor már 24 órája talpon voltál.
És láss csodát ezek után tibi 4 óra múlva bejelentkezik a toxikologiáról először egy üzenettel, hogy soha nem akar látni, majd egy képel onnan. Mit tettél (üzenet) és mekkora volt a baj elmebeteg?
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
1 el is tévedtél közbe.
2 ami másnak 17 perc az neked 22-25
3 ekkor már 24 órája talpon voltál.
És láss csodát ezek után tibi 4 óra múlva bejelentkezik a toxikologiáról először egy üzenettel, hogy soha nem akar látni, majd egy képel onnan. Mit tettél (üzenet) és mekkora volt a baj elmebeteg?
Oct 13, 2024 11:07:34
(
x21)
Oct 13, 2024 11:09:24
mondomkusskuss

Hány órakor indulsz Bécsbe pedofil? Remeg már a picsaszáj?
Oct 13, 2024 11:09:24
(
x66)
Oct 13, 2024 11:11:50
linziasztal01

Amikor okádék módon dörzsölted Tibor anyád combját hajnalban, akkor bizony egy férfi combját simogattad nagy elánnal, te mocskos buzeráns.
A combja nem lett átműtve, hahó!
A combja nem lett átműtve, hahó!
Oct 13, 2024 11:11:50
Oct 13, 2024 11:12:14
sodika

Ugyanannyi rivót vettem be, meg ittam, mint ő.
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Küldjetek donate-et a SoDI-nak: https://www.paypal.me/sodivlogja
Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Oct 13, 2024 11:12:14
(
x22)
Oct 13, 2024 11:12:46
MaxPayne

1 el is tévedtél közbe.
2 ami másnak 17 perc az neked 22-25
3 ekkor már 24 órája talpon voltál.
És láss csodát ezek után tibi 4 óra múlva bejelentkezik a toxikologiáról először egy üzenettel, hogy soha nem akar látni, majd egy képel onnan. Mit tettél (üzenet) és mekkora volt a baj elmebeteg?
En azt tartom a legvaloszinubbnek, hogy amikor a tranyo kezdett egy hullahoz hasonlitani, a pedofil nektrofil zaklato elovette a szamarfaszt, hogy legalabb raverje az arcara, de ezt meglathattak, raorditottak, menekulni probalt, a tranyora meg kihivtak a mentoket.
Oct 13, 2024 11:12:46
(
x5)
Oct 13, 2024 11:13:51
Kriptozsidó

Én azt hittem, elment tőlem, vagy elbúcsúztunk, vagy nem tudom. Nem emlékszem ilyesmire, hogy kidőlt volna. Ha észreveszek ilyesmit, mellette maradok.
hazudsz. soha, senkinek sem segítettél önzetlenül, vagy ha bajba került. Egyszer sem. Ez a szó (önzetlenség), illetve a hála is ismeretlen, mert egy nárcisztikus pszichopata vagy.
Oct 13, 2024 11:13:51
(
x19)
Oct 13, 2024 11:14:27
EasybankosPedo

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Mért hagytad magára és kezdtél rohanni mikor rosszul lett?
Erre válaszolj, vagy arra, hogy mért kel bejárnod naponta az AMS-hez.
Oct 13, 2024 11:14:27
(
x66)
Oct 13, 2024 11:14:48
linziasztal01

Ennek semmi értelme.
Az életednek sincs értelme.
Ott hagytad, cserbenhagytad, és ezzel bizony Tibor is egyetért.
Le vagy tiltva, írogass a "közös ismerősnek", te segélycsaló szhar!
Oct 13, 2024 11:14:48
(
x6)
Oct 13, 2024 11:15:03
Bagolyka

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Oct 13, 2024 11:15:03
(
x9)
Oct 13, 2024 11:15:13
koszos

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Oct 13, 2024 11:15:13
(
x21)
Oct 13, 2024 11:16:52
mondomkusskuss

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
A transzvesztita bár toxikológiára került, de te legközelebb patológiára fogsz kerülni elítélt pedofil!
Oct 13, 2024 11:16:52
(
x6)
Oct 13, 2024 11:18:27
Bagolyka

Az van, hogy csak a saját élvezeted csak a fontos. Semmi más csak a saját hedonizmusod. Senkit se szeretsz csak magadat imádod.
Oct 13, 2024 11:18:27
(
x4)
Oct 13, 2024 11:19:32
CafkaMarci

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Tudjuk, hogy az uradat meg kellett volna vacsoráztatnod, mert volt szó közöttetek arról hogy reggel vacsoráztok egyet. Ismerve tibit az is benne lehetett a pakliban, hogy szerette volna, hogy vegyél ki egy szobát, ahol amíg te alszol, Anonymus troll befizeti a 207.000 Ft-os telefonszámláját. Mivel se lóvéd nincs és még egy önző geci is vagy, inkább kereket oldottál, mert felmérted, hogy 6 sörért és 3 doboz cigiért nem kapsz faszpinát.
Így volt vagy nem így volt?
Így volt vagy nem így volt????
Oct 13, 2024 11:19:32
(
x9)
Oct 13, 2024 11:20:24
noikabatgomb

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Ez nem igy volt. Nezd vissza.
Masreszt tudjuk rolad, hogy a jutkat is megprobaltad belevinni egy alkoholmergezesbe... Hatha a vegen ugy alakul ahogy neked Jo.
Gyanus vagy endre
Oct 13, 2024 11:20:24
(
x6)
Oct 13, 2024 11:21:05
Bagolyka

Misén voltál meggyónni, hogy Tibót magára hagytad, vagy csak itt lúpolgatsz, hogy megnyugtasd a nemlétező lelkiismereteset?
Oct 13, 2024 11:21:05
(
x34)
Oct 13, 2024 11:21:18
A helyzet megoldása

Tehát Kiss Endre Farkas így akart bosszút állni a szegedi idők miatt.
Kiss Endre Farkas gyilkos
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
Kiss Endre Farkas gyilkos
Oct 13, 2024 11:21:18
(
x11)
Oct 13, 2024 11:22:55
Kovács Péter azaz Kancsi

Pocsánat Endre, a keresztény értékrendbe hogyan fér bele az, hogy szombat éjjel bebaszva berivózva emlékezetkiesve zaklatunk egy fostos tranyót?
5X forgalmi bukás+2 igazolt személyiségzavar (F6090,F4320) +PÁV bukás+eltiltás = papíros elmebeteg
Oct 13, 2024 11:22:55
(
x34)
Oct 13, 2024 11:23:50
A helyzet megoldása

Pontosan tudta mit csinál, ha elvileg Endre is részeg és kába állapotban volt, hogy lett volna ahhoz esze, hogy a “pót” csatornán indítson élőt, és nem azon amit állandóan használ
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
Oct 13, 2024 11:23:50
(
x1)
Oct 13, 2024 11:24:02
púpostulok

Kérem Kiss Endre Farkas pedofil bűnöző megbüntetését!
Oct 13, 2024 11:24:02
(
x9)
Oct 13, 2024 11:32:05
noikabatgomb

Kiss Endre Farkas gyilkos
Ha nem lehet az ove akkor senkie nem lesz! - nagyon gyanus
Oct 13, 2024 11:32:05
(
x2)
Oct 13, 2024 11:32:18
dogoljmegsodi

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
a kamagratol. ő nem szedi minden nap 10 éve mert még a levágott fasza is pontensebb mint a tied
Oct 13, 2024 11:32:18
(
x10)
Oct 13, 2024 11:33:52
Karib

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Az egész életednek nincs értelme.
Amúgy simán szarul ütött be neki, vagy valami hasonló.
Ami a lényeg, hogy ott hagytad a szarban, és még csak nem is emlékszel rá.
Oct 13, 2024 11:33:52
(
x66)
Oct 13, 2024 11:36:49
linziasztal01

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Maradjunk abban, kisköcsög, hogy a napnál világosabb mi volt a terved... a befolyásolás.
Az, hogy ott kameráztad, meg rejtőzködtél kibaszott beteg, de nem ezt akartad.
Azon loopoltál végig, hogy a "köszfetlen kommunikáció hiánya", meg hogy a "közös ismejősünk se mintik úgy interpletájja'". Magyarul: oldj már fel messengeren, te rossz tranyógeci.
"Sajnos" Tibor annyire hótpicsarészeg volt berivózva, hogy fel fogta az autihetyetyédet, ignorált.
Ez a "nagy terved" a meggyőzésed sem jött be. Egy képességek nélküli balfasz vagy.
Oct 13, 2024 11:36:49
(
x6)
Oct 13, 2024 11:47:38
Bagolyka

Azért itattad a Tibit szarrá, hogy fajtalankodhass vele? Erre toxikológiára került? Gratulálok…
Oct 13, 2024 11:47:38
(
x22)
Oct 13, 2024 11:55:34
MaxPayne

erre gondolok en is. Nyilvan megzavarhattak a nekrofil-pedofilt, ezert menekult el es hagyta a tranyot magara. Azért itattad a Tibit szarrá, hogy fajtalankodhass vele? Erre toxikológiára került? Gratulálok…
Oct 13, 2024 11:55:34
(
x4)
Oct 13, 2024 11:56:40
Trollok harca

tranyótáncot járni a Blahán az tőled tök oké?
Miskolci alvósejt
Oct 13, 2024 11:56:40
(
x2)
Oct 13, 2024 12:06:33
szörnyeteg

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Funkcionális analfabéta vagy.
Oct 13, 2024 12:06:33
(
x3)
Oct 13, 2024 12:07:21
nemet mondtak

Ami a lényeg, hogy ott hagytad a szarban, és még csak nem is emlékszel rá.
Pontosan emlékszik rá, ez a nyomorult féreg, papíros elmebeteg zaklató buzi.
Oct 13, 2024 12:07:21
(
x121)
Oct 13, 2024 12:07:53
Hahó

Hazudsz, pedofil!
Ez a kép csak azt mutatja, hogy te bolyongtál. Tibor mozgását nem mutatja. Őt a nyugatitól vitte be a mentő, el sem mozdult onnan. Te hagytad ott elájulva.
Cserbenhagyó stoki a stoki.
Oct 13, 2024 12:07:53
(
x2)
Oct 13, 2024 12:08:43
egynadrág

Ez a kép csak azt mutatja, hogy te bolyongtál. Tibor mozgását nem mutatja. Őt a nyugatitól vitte be a mentő, el sem mozdult onnan. Te hagytad ott elájulva.
Cserbenhagyó stoki a stoki.
Vándorzsidó.
Oct 13, 2024 12:08:43
(
x22)
Oct 13, 2024 12:09:47
MaxPayne

Ez a kép csak azt mutatja, hogy te bolyongtál. Tibor mozgását nem mutatja. Őt a nyugatitól vitte be a mentő, el sem mozdult onnan. Te hagytad ott elájulva.
Cserbenhagyó stoki a stoki.
Azzal semmit sem lehet kezdeni a rendorsegnel, hogy a tranyo rivot osztogat? Ez nem minosul gyogyszerrel valo visszaelesnek?
Oct 13, 2024 12:09:47
(
x121)
Oct 13, 2024 12:11:07
Hahó

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Isméz hazudsz. Tibi már a te érkezésed előtt vett be rivót, mondta. Nem tudjuk mennyit. És utána még veled is bevett egyet. Saját bevallása szerint is kettőt vett be.
Miért hazudsz pedofil?
Oct 13, 2024 12:11:07
(
x9)
Oct 13, 2024 12:13:17
noikabatgomb

Miért hazudsz pedofil?
Es azt se felejtsuk el, hogy ki rovidezett es ki az aki direkt nem ivott a gyanus rovidbol!
Oct 13, 2024 12:13:17
(
x4)
Oct 13, 2024 12:20:49
Jozsii Busák

Nem bírtad megbaszni ès inkább ott hagytad szarában hugyában. Több ilyen nem lesz.. Én azt hittem, elment tőlem, vagy elbúcsúztunk, vagy nem tudom. Nem emlékszem ilyesmire, hogy kidőlt volna. Ha észreveszek ilyesmit, mellette maradok.
Oct 13, 2024 12:20:49
(
x3)
Oct 13, 2024 12:28:54
cucksodi

Endre, az a szerencséd, hogy tibor ilyen undoritó félállat, így nincs veszélyben eszméletlen állapotban sem az utcán. Ha rajtad múlna már rég megeröszakolták és ölték volna, így viszont még kirabolni se megy oda senki a masszív szar szag miatt.
puskapoj
Oct 13, 2024 12:28:54
(
x2)
Oct 13, 2024 12:39:34
Sheldon

Ugyan már, tegnap is milyen jól elvoltunk.
Ez csak a te fejedben van így, Tibi rohadtul kínosan érezte magát és kurvára nem akarta, hogy ott legyél. Még mondta is a legelején, hogy mi a faszt keresel ott. Undorodik már tőled. Még egy ilyen útszáli rühes-büdös legalja csövesbánat is megvet és inkább kerülne. Azért ez shiker.
Oct 13, 2024 12:39:34
(
x17)
Oct 13, 2024 12:40:19
Nemzet Krónikása

Jó, mondjuk az elmebeteg mentségéra legyen szólva, hogy amikor simogatta a herélt faszpináját a soha le nem bomló cicanadrágon keresztül, "szereti ezt a cica" kommentárral, akkor kb. leesett, hogy tényleg úgy bánik vele, mint egy kóbor macskával. Simogatja, baszogatja, majd ha ráun, akkor továbbáll, mintha mi sem történt volna.
Te tényleg egy kóbor herélt macskának nézed a Tibit? Bagolykának ugye nem simogattad a nemi szervét?
KAMUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU
Te tényleg egy kóbor herélt macskának nézed a Tibit? Bagolykának ugye nem simogattad a nemi szervét?
Oct 13, 2024 12:40:19
(
x66)
Oct 13, 2024 12:42:03
linziasztal01

A cserbenhagyó zaklató szar "nyeméjti", miért haragszik rá Tibor nevű anyja.
Oct 13, 2024 12:42:03
(
x2)
Oct 13, 2024 12:44:22
hitelboy1

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
- mondta ezt Kiss Endre Farkas, aki 800 ezret kapott 2006-ban az államtól.
Recskás, a régi éned tutira felkötné magát ha meglátná ezt a kommentet
Oct 13, 2024 12:44:22
(
x8)
Oct 13, 2024 12:46:40
Eazy

Ez volt a bosszú amiért leszállíttatott titeket a flixbusról, mi?
Kezelem. Nyugi. - KcF
Oct 13, 2024 12:46:40
(
x3)
Oct 13, 2024 12:46:54
cucksodi

Én tökre rendbe voltam, ő mitől került toxikológiára?
Ennek semmi értelme.
Mondjuk, az hogy ö egy 45 kilós cigány gyerek, te meg egy 80 kilós dagadt vízfejü buzi vagy? Plusz tibor rákos is, nem bírja már úgy, mint legény korában.
Oct 13, 2024 12:46:54
(
x3)
Oct 13, 2024 12:47:04
Sodit a Tajgetoszra

endre púptok repost 12:36
vm.tiktok.com/ZGdebeMHt/
(Joachim Löw belenyúl a nadrágjába és utána megszagolja a kezét, alatta pedig a TV2 hírműsor hangja, amint Magyar Péter farokigazítását kimmentálják)
Sodit a Tajgetoszra Közhasznú Alapítvány
vm.tiktok.com/ZGdebeMHt/
(Joachim Löw belenyúl a nadrágjába és utána megszagolja a kezét, alatta pedig a TV2 hírműsor hangja, amint Magyar Péter farokigazítását kimmentálják)
Oct 13, 2024 12:47:04
(
x34)
Oct 13, 2024 12:51:19
A helyzet megoldása

TISZTÁZÓS FLOKK
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
Oct 13, 2024 12:51:19
(
x2)
Oct 13, 2024 12:51:39
dogoljmegsodi

pedofil flokk a macskaolbol
Oct 13, 2024 12:51:39
(
x34)
Oct 13, 2024 12:56:36
A helyzet megoldása

Valaki majd screenelje a tabokat meg az asztalt, hátteret stb
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
Oct 13, 2024 12:56:36
(
x48)
Oct 13, 2024 12:56:56
kissendrevagyok

Endre bazdmeg pókhálózd már le a gázcsövet!
kissendrevagyok

Oct 13, 2024 12:56:56
(
x8)
Oct 13, 2024 12:57:27
Eazy

"Nyem fatyok ejmepeteg"
Kezelem. Nyugi. - KcF

Oct 13, 2024 12:57:27
(
x66)
Oct 13, 2024 12:57:32
linziasztal01

Endre bazdmeg pókhálózd már le a gázcsövet!
Meg Goldát is.
Oct 13, 2024 12:57:32
142 látogató online.
Adminisztrátor: snecimano@gmail.com Kiss Endre Farkas
A hozzászóláshoz regisztrálnod kell.
-Iron Gnome™
Szét volt nyugtatózva a herélt te fasz, bárki odamehetett volna hozzá. Neked mondjuk stalkolnod kellett a sarokról előtte, mert ennyire pátor vatászpika stoki astoki