Mondja az aki Gayzával Szeged Lamantin lakását akarta drónozni.
Meg ugye ő sem akart pár hónapja drónt bérelni, hogy a Lamantint bemérje :)
AZ ISTENEDET TE DÖG!
Tényleg kisboros küldte a pedonak az adaptert hogy tudjon liveolni? Ennyi kérdésem lenne... Ok. részemről ennyi.
Igen, videó is van róla. Nem linkelem be nem akarom reklámozni a szarházit.
Kisboros
Valaki betette ide, hogy mit kell rendelni, Bori pedig megrendelte az emagtól.
Gyors kivitték!
Hát valamivel csak ki kell csapni néha azt a bla kolt pöcörőt.
El sem tudok képzel i annál prolisbb dolgot, hogy ezt rejtegetni kelljen, elfér az unicum meg a kedves mama urnája mellett a polcon. Lakáskultúra magazin, vagy mi a fasz.
Faszom
A "kánon" időnként egészen egyszerűen úgy alakul ki, hogy a sok nézőből csak 1-2 ember figyeli tényleg a részleteket, és amiken ők átsiklanak, amit tévesen azonosítanak, félreértenek, az megmarad, mert senki nem javítja ki. Ez rossz.
Mondom ezt úgy, hogy én aztán tudom, hogy milyen a "kánon" ellen érvelni. Amúgy ha valakit zavar a "kánon", az ahelyett, hogy puffogna, megpróbálhatná meggyőzni a többieket például úgy, ahogy az előbb próbáltad: hozol bizonyítékot és/vagy érvelsz. Abból tanulna mindenki.
Én is próbálkozok elmondani a véleményemet témákban, akkor is ha unpopular, itt is ez volt :)
És ja, simán lehet ez egy másik ablak, nekem csak ez maradt meg.
Viszont volt olyan kép is talán a későbbi streamből, ahol csak a lehúzott redőny látszódott, majd megpróbálom megkeresni.
Pár napja megírták: tárva nyitva a kapu, amikor elmegy sörtért szépen tablet nyekk, tévé nyekk aztán egy darabig nem lesz lájfsz.
Dögölj meg kisboros!
Igen, igen, csuldigung, rosszul fogalmaztam. Pont hogy ezen a jó példán szerettem volna kiemelni, hogy jó lenne, ha ezt a típusú munkát visszahoznánk
Mi az isten fárasztotta el?
Dehogy fogja ezt betartani! Ha lesz is 1-2 óra múlva elfárad megy aludni és majd jön este 10-kor ismét boldogítani a jó népet…
ha tiktokon is kendra vagy és te vagy a profilképen akkor érdekel
Nem tudom, de azthiszem mától kezdve dupla adag dili bogyot kell bevennie mert kurva nagy faszerdőben lesz része!
- Tibi bácsiról azt állítja, hogy titokban lehallgatta és fenyegeti, hogy kompromittáló anyagai vannak róla
- Hahóra utalgat egy csomót és ha jól értem akkor azt mondja, hogy kiment a lakásához üvöltözni (ismételgeti, hogy "Hahó, Hahó, Hahó" eljátszva, hogyan kiabált).
- Előbújt az ITsec Arafat személyisége is, Zulu-t is fenyegeti,
- Azt állítja, hogy a fórumon kialakult egy pedofil kör, de csak Zulut nevesíti.
Nem néztem meg a lájvot, de ha ezek igazak, akkor szegény adamsz amibe keverte magát....
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
---
A többieknek pedig a részletek:
A lájv címe "Anyák napi háború" és úgy tűnik, hogy valóban újranyitotta az anyagos a 2021-ben egyszer már lezárt fórumellenes háborúját, de az ő interpretációjában csak visszaüt.
- Azzal vezeti fel a mondandóját, hogy őszerinte igazságtalanul lett kidobva a fórumról 2021-ben (újak kedvéért: A fórum felszántásával fenyegetőzött annak idején, azért lett kidobva)
- Az igazi casus belli viszont, amire többször visszatér a lájv során, hogy pár napja egy kötőjeles nick beírta, hogy kilövési engedély addára. A komment -14-ben van (most néztem meg) de úgy rakta be a screent, hogy ez ne látszódjon és nem is említi meg, sőt, a kommentet nehezen érthető gondolatmenet során különböző trollok nyakába varrja.
- Ascites a NAIH bejelentésre felhívó kommentje miatt kerül a célkeresztjébe. Doxxolással fenyegeti: "Nem szólítalak a kereszteneveden mert akkor összehugyozod magad"
- Kendrát is emlegeti, most ugyan nem magyarázza el normálisan, de az előző lájvok alapján a 20 éve drogozós kommentje még mindig a problémája.

- Előbújt az ITsec Arafat személyisége is, Zulu-t is fenyegeti, hogy valami fórummal kapcsolatos cloudflare számlázási probléma megoldását ő vagy a barátai intézték és emiatt infói vannak, gúnyolódva, hogy milyen szörnyű lenne, ha valaki tönkretenné a fórumba betett munkát
- Odamenős élővel fenyegetőzik.
- Azt állítja, hogy a fórumon kialakult egy pedofil kör, de csak Zulut nevesíti. A trashvodra utalgat, és levlistákról beszél de az egyetlen bizonyíték amit bemutat, az a trashvod oldalára a lezárásról kirakott közlemény, ami látszólag nincs semmilyen kapcsolatban azzal, amit állít
- Szerinte a fórumon is vannak pedofil képek (sodi képei), ezért annak megnyitását csak VPN-nel javasolja. Oldalszámokat ígér, de végül nem mond be egyet se.
- Úgy tűnik előadja a követelését, de végül nem lehet érteni, mit akar, csak megint a -14-ben lévő kilövési engedélyes kommentről és asci NAIH-os kommentjéről beszél, egy ponton teljesen magából kikelve üvöltözve.
- Végre konkrét követelés: "szeretném ha ennek vége lenne", majd pontosít: "ezt az egész hülyeséget hagyjátok abba, a bejelentgetést is és a fenyegetést is"
- Május elsején goldához menős lájvot és talán további fenyegetőzést ("lesznek hírek a kilövési engedéllyel kapcsolatban is") ígér.
Egyszerűen nem értem mi ez és mit akar. Rosszhiszeműnek tűnik, ahogy felhasználta -14-ben lévő retardkommentet, hogy a rantját és fenyegetéseit indokolja. A pontszám alapján ezzel a kommenttel szinte senki se értett egyet a fórumon, talán bori se kap sokkal több mínuszt. Ezt egészen biztosan tudja ő is.
Újaknak: 2021-ben pontosan ugyanez volt, addának ezt az arcát sajnos jól ismerjük. A múltkor a teljes fórumharcos mániás szakasz kb. 6 hónapig tartott, de az első 2 hónap volt a legintenzívebb, ez alapján remélhetőleg június közepére túl leszünk a legdurvább részen. Sajnos a hármas csatornán hírértékű események voltak. Akit csak a snecológialiag szigorúan releváns tartalom érdekel, annak a TLDR: Fujjsodifórum, de május elsején megy újra újszászra.
Az összefoglalóért köszönet, de... nem azt mopndom hogy szándékosan, de itt-ott nem fedi a valóságot.
Azt el tudom fogadni, hogy te ezt hallodtad ki és persze rövidíteni is kell, hogy egy oldalra beférjen.
Aki kíváncsi rá, hogy mit mondott a Bajúsz, az vegye a fáradságot és hallgassa meg. 1 óra, senki nem hal bele.
Több dolgok vannak földön és égen horatio mintsem bölcselmetek álmodni képes.
Nem védeni akarom. Én sem értem mi a fasz folyik itt.
De pártoskodni meg pláne nem.
Azért örülök hogy vissza jött a korcs, mert ami az elmúlt napokban itt folyt, az már kabaré volt.
MINDIG, MINDEN ÍGÉRETEMET MEGTARTOM
Ezt mondta az Adda streamekben is, egy kecskeméti házaspár, akik Tibivel akartak contactolni.
Azért vittek sört Endrének, hogy írjon pár jó szót az érdekükben Tibinek (hogy nem trollok, és visszaírhat nekik).
Tedd meg légyszíves, hogy konkretizálod, hogy mit értettél máshogy, mert én úgy érzem, hogy amennyire lehetett hűen, idézeteket beszúrva foglaltam össze a mondandóját.
Ha pontosítanád az összefoglalást, az szerintem mindenkinek jó lenne.
nem tudom kinek szól a többes szám, de sztem mindenki a saját pöcögtetéséért felelős, a régi dolgokat nevetve megbeszéltük személyesen, sztem értékes tudományos szempontból a kontentje, ezt folytatni kellene. sajnos arról nem tehetek amit a haterek csinálnak, öttészarok minden felesleges trollháborút meg cicaharcot, nem fogok részt venni ilyesmiben, és másnak is ezt javaslom. stoki le van győzve, folynak az ügyek, sztem csak élvezni kellene a műsort.
5 MILLIÓ TROLL BÁNÓPÉNZ STOKI! NE FELEDD! FIZETNI FOGSZ!
150 milliárd euróért rendeltem hadianyagot számára. Repülők, tankok, önjáró lövegek, amit akarsz. Hétvégén szállítják. Nyertem
Kábítószer
Most nézem sajnos lemaradt, természetesen a kifizetés teljes mellőzése nélkül..
Ha pontosítanád az összefoglalást, az szerintem mindenkinek jó lenne. Tedd meg légyszíves, hogy konkretizálod, hogy mit értettél máshogy, mert én úgy érzem, hogy amennyire lehetett hűen, idézeteket beszúrva foglaltam össze a mondandóját.
Konkretizálva:
Anyagosnak van egy saját stílusa, ahogy én tapasztaltam,
sokszor használja az iróníát, vagy éppen flessel valamin, fasztudja.
Vannak beakadásai amiket eltúlzottnak érzek én is, de ezek engem nem érintenek, nem érdekelnek, vágok rá egy fejet és várom a nekem releváns folytatás.
Ide tartozik a 20 éves beállós komment is.
Nem tudom mi volt az első tánc (Anyagos VS Aforum), mi volt a kiváltó ok, miről szólt.
Értem hogy mennek az utalgatások, de akkor sem értem / tudom.
Nekem az rajzolódik ki, hogy volt egy akció (látogatás) amit követett egy reakció (odamondogatások).
Szerintem ez természetes.
Anyag:
"A fórumon a fórummotor?/főadminisztrátorai utálnak engem"
Ezt én is tapasztaltam az első itt töltött időbe, aztán ez lazult valamennyire.
Gondolom ennek meg van az oka, tett érte. Gondolom kölcsönös.
Ez szerintem mindenki a szuverén joga.
Ismeretlenül is, ha végig nézek a 4-6-on még szó nélkül is felrúgnék 1-2 embert.
Pláne nehezen felejtek, ha valaki geciskedik velem.
Ez nosztalgia a Nagy fórumszakadásról.
"Kendra" loop... 20év- 20éve valami férehallás/féremagyarázás... valami pontatlanságon megy az akadékoskodás.
Ezt sem érzem kiugróan érdekesnek.
-Kisrühes vagy valami hasonszőrű által beírt Kilövési engedélyt pedzegeti.
-közben kisrühes csá is volt.
Ahogy a díjakat sem osztják puszira, a kilövési engedély sem egy olyan kinyilatkoztatás amit csak úgy lebegtetnek.
Szerintem.
A komment már rejtett csak idézett formában elérhető, nem örvendett nagy népszerűségnek.
Nem értem miért akadt be ennyire.
Adda is fasz ebben, mert a retard vergődés kezelve lett.
Ascites.
Én élvezettel olvasom az elemzéseket, sokszor egyet is értek, de gondolom ez is inkább az első időkből eredő feszültség kettejük között.
Gondolom itt sem csak félreértés volt.
Adda a kiküldött rendőröket nehezményezi és a kamerák esetleges beüzemelését és annak jogi buktatóit.
Tény hogy élvezetes és összeszedett írások jönnek innen, én sosem éreztem azt hogy ezek megdönthetetlen állítás és bűn lenne ellenkezni.
Lehallgatás.
Adda azt hallja vissza, hogy lehalgatta Avatárt ÁLLÍTÓLAG... (fogalmam sincs mi ez). Ez inkább valami irónikus vicceskedés.
Avatár be lett kóstolva, az "ellendobás" miatt és hogy esetleg ő pénzelné a sunkát vagy a retard kommandót(turbó+jenes) retard intervencióra aztán megbeszélték. Ha jól emlékszem a 6 órás szafari után ő fuvarozta haza.
Ez egy kvázi lezárt szál.
Szlovák Jégkorongos.
Rehabilitáció hiánya.
Főtroll intervenciókat említ, 3db személyes látogatást próbált de nem járt sikerrel, nem tudott senkivel beszélni.
Én is voltam a dunaparton megverni a gyagyást, a hülye nem volt ott.
Ez is inkább csak képes beszéd.
A pezsgős tranyó intervenciót emlegeti. Én úgy értem párhuzamot von a mostani gyagya szafarival.
Itt sincs ellentét, ahogy én értelmezem.
AnonimZulu.
Valami fizetési emlékeztetőt mutogat.
Anyagos azt kifogásolja, hogy ő most egy nagyobb "munkát" csinál a gyagyáson és a " forum akadájozza, szabotálja a nagy művet.
"kilövési engedély" Kisrühes. Ki lett baszva.
(Doxolás. Nav. Melócsá. Rokonok..)
Adda!!! Haho!!!! Mégegyszer! A komment rejtve lett és egyébként sem örvendett nagy népszerűségnek, nem a forum miatt, hanem mert egy értelmetlen, kontextus nélkül behugyozott elmebeteg vergődése volt.
Itt bizony te vagy a fasz!
Van aki nem bírja apofád ez van. Van akai meg kiveri rád. Ilyen is van.
De nincs hegye vagy éle ami itt vagy kifejezetten valakiben kicsúcsosodna.
Haláleset.
Ezt páran hallották, volt is itt beírva. Műsorokban is lett említve.
Offtopik.
Alapvetés, hogy minden jóérzésű ember együtt érez, de mindig vannak pszihopaták.
Pedofil téma. A képek be voltak linkelve a forumon is. (Ha jól emlékszem olyan összefüggésben, hogy a valódi képek igen is gyerekeket is ábrázolnak, amit nem átvitt értelemben, hanem konkrétan tagadott amikor félrészegen, nagypofával prezentált. Az akkori mirroron is be lett mutatva pár kép bizonyítékként, nem pedig túrisztikai céllal.)
Trashvodos téma feszegetése, amire úgy emlékszem kaptunk egy korrekt levelet Zulutól.
Adda a fehérnégyzetek podofil kontextusát kritizálja.
Szerintem ez is irónia, szándékos félreértelmezés.
Szeretném egyszerűsíteni.
Nem a képek ábrázolnak pedofil tartalmakat, hanem Endre hozzáállása és a pofátlan heherésző kekec magyarázata volt az ami nem javított a helyzeten, sőtt rontott.
(Endrének semmi köze semmilyen naturizmushoz.
Egy aberrált állat.
Kukkolni és magamutogatni jár ilyen helyekre.
#tranyóbaszó #keményen állt neki #családi képek #ha vérzik baszható #14 év a beleegyezési korhatár.)
Személyes feszültség Ascival.
Acél elvtárs.
Rbali..
Régi dolgok emlegetése.
Adamsz nehezményezi hogy személyes támadással fenyegetik, és féligazságokkal szúrkálják
Zárszónak békét és nyugalmat kínál és kíván.
Pénteken szafari következő kiadást ígér.
Semmi nem fekete vagy fehér.
Én nem békét akarok teremteni, mindenkinek vannak dolgai.
Lehet rühellni bárkinek bárkit és ezt el is kell tudni viselni.
Mégegyszer.
Aki kíváncsi az hallgassa vissza. Olvassa vissza Zulu hirdetményét és figyelmesen olvassa vissza Ascites novelláit.
Értelmezni meg ezt is lehet sokféle képpen, mint Endre a paragrafusokat.
Remélem érthetően fogalmaztam, de már kétszer belealudtam.
MINDIG, MINDEN ÍGÉRETEMET MEGTARTOM
Remélem érthetően fogalmaztam, de már kétszer belealudtam. Konkretizálva:
Én nekem már 2x meg kellet néznem ezt a szart, úgyhogy most erre akkor röviden válaszolnék, nem igazán arról van itt szó amit írsz, és szerintem a továbbiakban nem is feltétlenül itt nyilvánosan kell ezt az érintetteknek bármilyen formában egyeztetni, kommentálni.
Itt arról van szó, hogy olyan dolgok hangzottak el, amik 20 éve itt lévő emberek számára olyan "utalásokat", fenyegetések, és zsarolásokat tartalmaztak (akár az ő személyüket meghaladó körre vonatkozva is), amiknek a negyedéért, tamásmacska Kanadáig menekült.
Én sajnálom hogy Ádám ezt a mai adását elkészítette, mert amit 2021-ben leművelt, onnét még 4 év után volt visszatáncolás, de ez nem az a szint.
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
Itt arról van szó, hogy olyan dolgok hangzottak el, amik 20 éve itt lévő emberek számára olyan "utalásokat", fenyegetések, és zsarolásokat tartalmaztak (akár az ő személyüket meghaladó körre vonatkozva is), amiknek a negyedéért, tamásmacska Kanadáig menekült.
Én sajnálom hogy Ádám ezt a mai adását elkészítette, mert amit 2021-ben leművelt, onnét még 4 év után volt visszatáncolás, de ez nem az a szint. Én nekem már 2x meg kellet néznem ezt a szart, úgyhogy most erre akkor röviden válaszolnék, nem igazán arról van itt szó amit írsz, és szerintem a továbbiakban nem is feltétlenül itt nyilvánosan kell ezt az érintetteknek bármilyen formában egyeztetni, kommentálni.
Én sem szeretnék minden alkalommal több órás számomra sok helyen ismeretlen tartalmakat vagy utalásokat értelmezni.
Mindössze többször szemetszúrt az elmúlt estéken a szafarik utáni féligazságok tálalaása.
Emelem a kalapom a bele fektetett idő és munka előtt, de ha összeveted a két beszámolót, szignifikáns különbségek vannak benne.
Én csak a szarkavarást viselem nehezen.
A burkolt fenyegetéseket, utalásokat nem értem, mint írtam akkor én abban az időben én még tudatlanul és boldogan éltem a hétköznapjaim.
Biztos vagyok benne, hogy minden akciót reakció követ.
Ígérem nem elemzek meg nyüzsgök a témában.
Annyit kérkén, hogy aki kíváncsi az elsőkézből informálódjon. Még ha nehezebb is.
Most pedig megyek a maci faszára a saját dolgommal foglalkozni.
MINDIG, MINDEN ÍGÉRETEMET MEGTARTOM
Kiss Endre Farkas 2025.04.28 "Hullával MÉG nem voltam"
Meg nővel se.
Melyik kolbász? Igen!
Én pontosan emlékszem, mi történt anno, de a Sodipedia archívuma is a lényeget leírja.
Annak idején amikor Adda elkezdte a munkásságát, az egész fórum alapvetően pozitívan vagy semlegesen viszonyult hozzá. Utálkozó hang egy se volt, max voltak akiket nem érdekelt a műsora.
És egyik napról a másikra, minden előzmény nélkül teljesen bekattant, letörölt mindent, és nagyon durván beleszállt úgy általában a fórumos körökbe. Órákig mindenki csak kapkodta a fejét, hogy miffaaan, mi a fasz van, mi történt???
És akkor előállt valami minden konkrétum nélküli, teljesen követhetetlen, értelmezhetetlen fejtegetéssel, amit már akkor se értett senki.
Volt valami balfasz trollkodás, Yichak Rabin vagy valami ilyesmi nicknév alatt, valami kripto faszságra akarták rádumálni a gyagyást. Köze nem volt az anyagoshoz, de valamiért magára vette, vagy valami olyasmit magyarázott, hogy a háttérben őt is bele akarták vonni ebbe, aztán ezen bepöccent. De ha tegyük fel úgy is volt, annyira értelmezhetetlen és semmitmondó volt az egész téma, hogy még így is érthetetlen, miért rúgott hirtelen bele a vele alapvetően szimpatizáló fórumba (!).
Illetve még olyasmit magyarázott, megint csak teljesen kihámozhatatlanul, hogy akkor derült ki számára, hogy a fórumon vannak kicsit komolyabb szereplők is, akik nem csak hahaha gyagyás, meg el leszel kapva, és hasonlókkal dobálóztak, hanem tényleg megruházni készültek a pedofilt. És valahogy ezen is annyira felhergelte magát, hogy ez is ahhoz vezetett, hogy a teljes (!) fórumba rúgott bele.
De mindezt nagyon erősen kellett fejtegetni, hogy egyáltalán értelmezni lehessen a zavaros zagyvából. Ekkor hosszú ideig zajlott a vita, fejtegetés a fórumon, hogy egyáltalán mi a fasz volt ez az egész, vagy hogy lehet értelmezni ezt az egészet.
Ez után kezdett több olyan hang megmyilvánulni a fórumon, akik eddig jórészt csöndben voltak, vagy nem annyira nyilvánítottak véleményt, hogy jó is ha Adda eltűnik a fórum környékéről, egyébként is káros volt a snecológiának, amit csinált, az alapvetően értő és elhivatott kutatók mellé a műsoraival bevonzott mindenféle komolytalan, heherésző trash rajongót, trashlegyet (akkor még nem így hívtuk), miatta hígult fel a fórum meg hasonlók. De még akkor is sokan voltak, akik vitatkoztak ezzel, a fórumon sem volt egységes álláspont.
Ezen is teljesen fel volt háborodva, igazából az jött le, hogy minden felháborítja, ami nem az ő felszopása, hanem kritika, egyet nem értés, a tevékenysége károsnak találása. Nekem az jött le, hogy neki elég komoly egója van, addig jó amíg ezt simogatják, de ellenkező esetben világvége van. Vagy pedig valamilyen mentális okok miatt nagy megfelelési, önigazolási kényszere van, és ha valamilyen másfajta visszaigazolást kap, az is megfekteti.
Még maga Zulu is úgy nyilatkozott akkoriban, hogy ő maga se tudja, mit kéne kezdeni, mi lenne az álláspont az anyagos helyzettel, inkább hagyta kibontakozni az eseményeket.
Na ekkor jöttek olyan lépések, hogy az anyagos őrjöngve a fórum beszántásával fenyegetőzött, betalálta Zulut, hogy nem végzi rendesen a munkáját (!), meg követelte Zulutól hogy beszélhessenek személyesen és hasonló. Meg hogy elavult az egész fórum, majd ő meg a kis barátai sokkal jobban és modernebben csinálják mindezt Discordon meg ilyenek.
Voltak akiket megszédített, pl. rBali is csatlakozott a kis barátaihoz, szakított a fórummal, de aztán rövid idő után visszakozott.
Megjelent az anyagos a fórumon is valamilyem új nick alatt, és olyan szinten összefüggéstelen, értelmetlen fejtegetést nyomott le, hogy ahhoz képest broni éjszakai szemináriumai maguk voltak a karótnyelt MTA-s előadások. Még aki alapvetően szimpatizált is vele, legkésőbb ekkor esett le mindenkinek, hogy ennél az embernél tényleg komoly bajok vannak a toronyban.
És az eddig még kiváró Zulu, amikor már a fórum beszántását, meg őt magát fenyegette, ekkor írta ki, hogy na akkor innentől repült a banhammer az anyagosnak, meg mindenki másnak is fog, aki szóba hozza vagy tovább akarja szítani a feszkót.
Ez lett a nagy háború vége. Mint látszik, most is egy beszántott mezőn ülünk, az anyagos meg sikert sikerre halmozott a Discordjával meg a műsoraival.... Ja nem.
Szóval az egésznek a lényege, hogy a fórumról is jöhetett persze pár negatív hang, de az eddigiek alapján én úgy látom, hogy az anyagosban kőkeményen ott van az üldözési mánia/skozofrénia, másként nem nagyon tudom értelmezni a dolgot. Hogy az éjjel-nappal drogozásból hallucinál be dolgokat, vagy orvosi értelemben van meg neki ez hosszabb ideje, azt nem tudjuk, de tényleg valami nem oké nála a toronyban.
Ettől még lehet szórakoztató, tagadhatatlanul jó humora van, de egy ilyen ember esetén ott van a pakliban, hogy bármelyik pillanatban, minden látható előzmény nélkül képes kifordulni önmagából, beleszáll, feldobja az őt támogatókat, vagy bármi. Vagy annak az ellenkezője. Szóval totál kiszámíthatatlan.
Úgyhogy az én véleményem, aki nézi, szórakoztatja, tegye nyugodtan, de mindig észben kell tartani, hogy nála bármi, meg annak az ellenkezője is megeshet.
Meg az is érdekes, hogy sok-sok év háttérbe vonulás, vagy szűk körnek streamelgetés után most ismét a fórum látóterébe lépett. De látszólag ott folytatja, ahol abbahagyta. Úgyhogy ne várjon senki nagy összeborulást a fórummal. A legjobb ami történhet (és történik is), hogy mindenki csinálja csak parhuzamosan a maga dolgát, aki akarja nézze Addát is, aki nem az meg ne nézze. És maradjunk ebben.
…szőrös cigány vagyok fiú vagyok, (…) akkor felajánlok neked egy zónás békülőszexet, de egy kitétellel: Kizárólag szalmaágyon csinálom!
Barátnőmnek küldel részleteket? Nem nekem kell en full hetero vagyok!
azon kivul, hogy az angolja kivålo, mås pozitivum nincs a fent emlitett szerhasznåloban. az idönkenti kirohanåsai jellemzö egy kemeny, de kezelhetö ållapotra. helyen kell kezelni, mert ö nem tudja, ennyire egyszeru ez! ja meg annyit, nem erdemes sokat a gyagyåshoz jårni, mert ahogy elnezem az igenytelenseg ragad! tessek szepen åpoltnak lenni!
Tényleg kisboros küldte a pedonak az adaptert hogy tudjon liveolni? Ennyi kérdésem lenne... Ok. részemről ennyi.
semmivel sincs előrébb a büdös. a nyilvánosság neki árt. a kutyabaszó ezzel rosszat tett most a lelkecskének.
"kutyabaszok akkor én is" csatornán lehetne győzelmi flokk, kisukránhazaáruló1. többen kérték.
vérdíj target nr. 1
"kutyabaszok akkor én is" csatornán lehetne győzelmi flokk, kisukránhazaáruló1. többen kérték. semmivel sincs előrébb a büdös. a nyilvánosság neki árt. a kutyabaszó ezzel rosszat tett most a lelkecskének.
"A pdf barátom végre szóhoz juthat, tisztázhatja magát". Stokika első visszatérős lájfsza: hullát még nem basztam. Mocskos férgek vagytok mind, gyagya.
sodi antiangel néven (milyen találó. véletlen?! aligha!!) fantáziált többek között birka- és hullabaszásról egyaránt. utóbbiról láthatóan nem mondott le.
aberrált sodi a sodi.
vérdíj target nr. 1
Amióta hivatalosan is biohazard környezetnek minősítették az egész portát.
Amúgy a blőrözés is elég lófasz módon van megoldva, lényegében minden látszik, tipikusan gyagyás megoldás.
Ez érdekes, mert a hétvégén még megvolt.
Rodás ♥️ / BÜDÖS VAGY SNECI!!! 🤮
Csak a vasút felől egy szög amiben olyan, troger kovitelezes
És ezek után lett kérve a kitakarás.
Bárki is kérte, nagy koponya vagy! Végül is van pár tucat helyszíni fotó van a házról, néhány drónfelvétel + a gyagyás videós roomtourjai.
A műholdas felvételeimhez nem nyúlsz!!
megbasztál egy faszt
Igazából nem egy bonyolult feladat leklónozni a tablet MAC címét és folyamatosan bontani a wifi kapcsolatot.
A saját családja szerint megetette az otthon tartott kajmánjával, aztán amikor már 5 éve nem adott életjelet magáról, halottá nyilvánították.
Soha nem került elő.
Minek ellenség az embernek, ha ilyen szerető, támogató családban él, nem igaz?
Endi, hogy ugorhattunk át egy teljes napot? Hogyan? Hogyan?
Aki alkoholistának piát visz, az csak mélyebbre löki a gödörbe. A "nagyon kedves házaspár" csak rontott a Recskás helyzetén.
Barátnőm bonyolult okokból terméketlen
(
x11)
Apr 28, 2025 22:05:49
Endi Vajna

A gyagyás szerint tilos drónozni, úgyhogy nem ajánlja senkinek, hogy a favellát feltérképezze. Jól lemaradt pár esetről.
Mondja az aki Gayzával Szeged Lamantin lakását akarta drónozni.
Apr 28, 2025 22:05:49
(
x9)
Apr 28, 2025 22:05:57
nmthrwwy420

A gyagyás szerint tilos drónozni, úgyhogy nem ajánlja senkinek, hogy a favellát feltérképezze. Jól lemaradt pár esetről.
Meg ugye ő sem akart pár hónapja drónt bérelni, hogy a Lamantint bemérje :)
Apr 28, 2025 22:05:57
(
x11)
Apr 28, 2025 22:06:33
Endi Vajna

Tényleg kisboros küldte a pedonak az adaptert hogy tudjon liveolni? Ennyi kérdésem lenne...
Igen, videó is van róla. Nem linkelem be nem akarom reklámozni a szarházit.
Apr 28, 2025 22:06:33
(
x3)
Apr 28, 2025 22:07:07
dogoljmegsodi

folytatódik a pusztitoan unalmas sörre koldulás. jó volt az a kis csend
Apr 28, 2025 22:07:07
(
x7)
Apr 28, 2025 22:10:18
Bagolyka

Honnan a faszból lett szetáp? Hát nem volt kibaszott jó, hogy nem jutott oda a nethez ez a keci?
Apr 28, 2025 22:10:18
Apr 28, 2025 22:11:09
-

Honnan a faszból lett szetáp? Hát nem volt kibaszott jó, hogy nem jutott oda a nethez ez a keci?
Kisboros
Apr 28, 2025 22:11:09
(
x55)
Apr 28, 2025 22:11:21
ascites

Honnan a faszból lett szetáp? Hát nem volt kibaszott jó, hogy nem jutott oda a nethez ez a keci?
Valaki betette ide, hogy mit kell rendelni, Bori pedig megrendelte az emagtól.
Apr 28, 2025 22:11:21
Apr 28, 2025 22:15:25
-

Valaki betette ide, hogy mit kell rendelni, Bori pedig megrendelte az emagtól.
Gyors kivitték!
Apr 28, 2025 22:15:25
(
x55)
Apr 28, 2025 22:16:56
ascites

Nagyon serényen töltögeti a sörikét a bögrébe, nem jó a gyomrocska.
Apr 28, 2025 22:16:56
(
x1)
Apr 28, 2025 22:17:14
Angol Troll

Jaj annyira jo volt a radio csend amikor szabadsagon voltam. Ma este az elso muszak vissza a meloba erre ez a fasz is vissza tert. Ez a nap el lett baszva koszi geci boros hogy aztan te is dogolj meg te pdf simogato szar.
Netflix, HBO max, Disney plus, Sky showtime, Amazon Prime, Scream.hu elofizetes vagyok!!!
Apr 28, 2025 22:17:14
(
x7)
Apr 28, 2025 22:17:25
Bagolyka

Kisboros
:( Valaki betette ide, hogy mit kell rendelni, Bori pedig megrendelte az emagtól.
Apr 28, 2025 22:17:25
(
x7)
Apr 28, 2025 22:17:56
kramalon

Balról a második meg az "Ágyrajárók" 97-ből, de ezzel én is kiszállok, ez tényleg az egész szart ott tartja a nappaliban, mindenki szeme láttára.
Hát valamivel csak ki kell csapni néha azt a bla kolt pöcörőt.
El sem tudok képzel i annál prolisbb dolgot, hogy ezt rejtegetni kelljen, elfér az unicum meg a kedves mama urnája mellett a polcon. Lakáskultúra magazin, vagy mi a fasz.
Apr 28, 2025 22:17:56
(
x4)
Apr 28, 2025 22:18:52
herr_schwechater

kóros elmeállapot
"Certified recskaboy, certified pedophile"
Apr 28, 2025 22:18:52
(
x12)
Apr 28, 2025 22:20:33
KicsiNéző

A "kánon" időnként egészen egyszerűen úgy alakul ki, hogy a sok nézőből csak 1-2 ember figyeli tényleg a részleteket, és amiken ők átsiklanak, amit tévesen azonosítanak, félreértenek, az megmarad, mert senki nem javítja ki. Ez rossz.
Mondom ezt úgy, hogy én aztán tudom, hogy milyen a "kánon" ellen érvelni.
Én is próbálkozok elmondani a véleményemet témákban, akkor is ha unpopular, itt is ez volt :)
És ja, simán lehet ez egy másik ablak, nekem csak ez maradt meg.
Viszont volt olyan kép is talán a későbbi streamből, ahol csak a lehúzott redőny látszódott, majd megpróbálom megkeresni.
Apr 28, 2025 22:20:33
(
x19)
Apr 28, 2025 22:22:33
Nemzet Krónikása

"digitális detox"
PS5-öt nyomkodtad te nyomorult szar.
KAMUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU
PS5-öt nyomkodtad te nyomorult szar.
Apr 28, 2025 22:22:33
(
x4)
Apr 28, 2025 22:24:15
herr_schwechater

az a különbség közted meg ali között hogy a léghajós (legjobb tudomásom szerint) nem pedofil
"Certified recskaboy, certified pedophile"
Apr 28, 2025 22:24:15
(
x1)
Apr 28, 2025 22:24:58
kérdezhetek valamit

Honnan a faszból lett szetáp? Hát nem volt kibaszott jó, hogy nem jutott oda a nethez ez a keci?
Pár napja megírták: tárva nyitva a kapu, amikor elmegy sörtért szépen tablet nyekk, tévé nyekk aztán egy darabig nem lesz lájfsz.
Dögölj meg kisboros!
Apr 28, 2025 22:24:58
(
x1)
Apr 28, 2025 22:25:53
Angol Troll

Mint minden rosszban van valami jo, igy hogy lett szaros setup igy talan eloben tudjuk majd vegig nezni amikor jonnek a kek ek hogy elvigyek ahogy megigertek a Golda mamanak.
Netflix, HBO max, Disney plus, Sky showtime, Amazon Prime, Scream.hu elofizetes vagyok!!!
Apr 28, 2025 22:25:53
(
x55)
Apr 28, 2025 22:26:29
ascites

Én is próbálkozok elmondani a véleményemet témákban, akkor is ha unpopular, itt is ez volt :)
Igen, igen, csuldigung, rosszul fogalmaztam. Pont hogy ezen a jó példán szerettem volna kiemelni, hogy jó lenne, ha ezt a típusú munkát visszahoznánk
Apr 28, 2025 22:26:29
(
x19)
Apr 28, 2025 22:32:21
Nemzet Krónikása

Napi Füssy:

KAMUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU

Apr 28, 2025 22:32:21
(
x55)
Apr 28, 2025 22:33:43
ascites

Mossaddal unalmaskodik a korcs.
Apr 28, 2025 22:33:43
(
x1)
Apr 28, 2025 22:37:13
kérdezhetek valamit

Napi Füssy:
Ne legyen igazam de az apák az igazságért sose fog elhatárolódni a krákágyéltól. Pedig kivételesen igaza van az újságíró hölgynek. Aki csak 1 videojat látta levágja hogy elmebeteg.

Apr 28, 2025 22:38:05
ascites

A korcs holnap napközben is lájvolni akar, most pedig már menne, hiszen keresett 2 dolcsit.
Apr 28, 2025 22:38:05
(
x20)
Apr 28, 2025 22:38:06
EasybankosPedo

Belépés után egyből. "Jajj ez egy buzi, ez egy szatír"
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Apr 28, 2025 22:38:06
Apr 28, 2025 22:39:15
-

A korcs holnap napközben is lájvolni akar, most pedig már menne, hiszen keresett 2 dolcsit.
Mi az isten fárasztotta el?
Apr 28, 2025 22:39:15
(
x20)
Apr 28, 2025 22:39:38
EasybankosPedo

"Jajj ezt ismerem ez egy pedofil kutya"
Felkérdezés ON!
-Jojo megyünk tovább, ennek igy nincs értelme.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Felkérdezés ON!
-Jojo megyünk tovább, ennek igy nincs értelme.
Apr 28, 2025 22:39:38
(
x7)
Apr 28, 2025 22:39:57
Bagolyka

De szeretnek recskás a toktok-on... Egy arc ahogy meglátott leköpte a saját szetápját. Hát megérte visszapúposkodnod magadat?
Apr 28, 2025 22:39:57
(
x55)
Apr 28, 2025 22:42:03
ascites

Busák megint jött cimbizni, a gyagyás vagizik neki az adapterével.
Apr 28, 2025 22:42:03
Apr 28, 2025 22:43:30
Depressziocska

"szeretni való ember vagyok."
Nem vagyok troll, csak szórakozni akarok a trash tartalmakon.
Apr 28, 2025 22:43:30
(
x55)
Apr 28, 2025 22:43:31
ascites

A múlt héten a korcs állítása szerint nem csak az anyagos volt a favellánál, hanem egy "nagyon kedves házaspár" is, mindenkitől kapott sok sört.
Apr 28, 2025 22:43:31
(
x20)
Apr 28, 2025 22:43:56
EasybankosPedo

Meglátogatta valami Kecskeméti házaspár, múlt héten, vittek neki sört.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
Apr 28, 2025 22:43:56
Apr 28, 2025 22:43:57
Popsmoke

"Hullával MÉG nem voltam"
Kiss Endre Farkas 2025.04.28
Kiss Endre Farkas 2025.04.28
Apr 28, 2025 22:43:57
Apr 28, 2025 22:44:32
-

A korcs holnap napközben is lájvolni akar, most pedig már menne, hiszen keresett 2 dolcsit.
Dehogy fogja ezt betartani! Ha lesz is 1-2 óra múlva elfárad megy aludni és majd jön este 10-kor ismét boldogítani a jó népet…
Apr 28, 2025 22:44:32
(
x1)
Apr 28, 2025 22:45:22
Kendra

Adda úgy érzem nagyon betalált a múltkori 20 év masszív drogozás poénom. Nyilván szarkasztikus túlzás volt részemről, de neked fájt mert volt benne azért egy kis igazság. Ha már így te is részben betaláltál hogy egy a számokat nem ismerő helyesen írni nem tudó szőrös cigány vagyok fiú vagyok, (ami az utolsó kivételécel igaz is) akkor felajánlok neked egy zónás békülőszexet, de egy kitétellel: Kizárólag szalmaágyon csinálom!
Apr 28, 2025 22:45:22
(
x55)
Apr 28, 2025 22:45:27
ascites

Tibi egyszer elaludt phaszás közben. Hiába, jó szerető ez az impotens.
Apr 28, 2025 22:45:27
(
x7)
Apr 28, 2025 22:49:50
sittessanyi

vajon tiszafaszomban mit szólnak majd ahhoz, hogy a helyi hasselhoff fanklub elnöke segített egy pedofilnak visszatérni a tiktokra vadászni ??
Apr 28, 2025 22:49:50
(
x3)
Apr 28, 2025 22:50:11
dogoljmegsodi

Adda úgy érzem nagyon betalált a múltkori 20 év masszív drogozás poénom. Nyilván szarkasztikus túlzás volt részemről, de neked fájt mert volt benne azért egy kis igazság. Ha már így te is részben betaláltál hogy egy a számokat nem ismerő helyesen írni nem tudó szőrös cigány vagyok fiú vagyok, (ami az utolsó kivételécel igaz is) akkor felajánlok neked egy zónás békülőszexet, de egy kitétellel: Kizárólag szalmaágyon csinálom!
ha tiktokon is kendra vagy és te vagy a profilképen akkor érdekel
Apr 28, 2025 22:50:11
(
x55)
Apr 28, 2025 22:51:19
ascites

Holnap Füssy-t fogja kitárgyalni, mára meg eltakarodott.
Apr 28, 2025 22:51:19
Apr 28, 2025 22:51:31
-

vajon tiszafaszomban mit szólnak majd ahhoz, hogy a helyi hasselhoff fanklub elnöke segített egy pedofilnak visszatérni a tiktokra vadászni ??
Nem tudom, de azthiszem mától kezdve dupla adag dili bogyot kell bevennie mert kurva nagy faszerdőben lesz része!
Apr 28, 2025 22:51:31
(
x3)
Apr 28, 2025 22:51:39
dogoljmegsodi

szerencsére eltakarodott a fogyatékos pedofil. az én szabadidőm ennél értékesebb hogy ezeket a ciganyparbajokat kovessem. de ugye nem kivansagmusor
Apr 28, 2025 22:51:39
(
x2)
Apr 28, 2025 22:53:11
Zámbó Jimmy zsírleszívás

Kisrühes, kémkakasokkal vigyázz!
Apr 28, 2025 22:53:11
(
x10)
Apr 28, 2025 22:53:42
Eazy

Jaj neee...megint liveozik, és jönnek vissza ezek a kristrálytól csavart zombifejű cigányok?! Neee.
Kezelem. Nyugi. - KcF
Apr 28, 2025 22:53:42
(
x12)
Apr 28, 2025 23:01:12
Nemvoltdurex

Ma adapter, jövő héten meg börtönbehívó.
Lenyomom reggel az interjút, te meg kivered reggel a faszom!
Apr 28, 2025 23:01:12
Apr 28, 2025 23:12:48
Tlpszchptks Trbmxr

stoki, te életképtelen szhar. az, hogy nem tudtál kiskálázni egy 5k-s adaptert a szétbaszott tabletedhez az mindent elmond az életedről te bűzölgő gyászkoporsó.
az meg, hogy ott folytatatod, ahol abbahagytad, elítélt, nem vet rád túl jó fényt te bőrborítású antropotréfa, apád zsákjának alja, életképtelen menyétgeci-tócsa.
szerintem, stoki,
akkor inkább nyissuk meg a gázt.
az meg, hogy ott folytatatod, ahol abbahagytad, elítélt, nem vet rád túl jó fényt te bőrborítású antropotréfa, apád zsákjának alja, életképtelen menyétgeci-tócsa.
szerintem, stoki,
Apr 28, 2025 23:12:48
Apr 28, 2025 23:14:48
Anyagosfigyelő

Sajnos a hármas csatornán hírértékű események voltak. Akit csak a snecológialiag szigorúan releváns tartalom érdekel, annak a TLDR: Fujjsodifórum, de május elsején megy újra újszászra.
---
A többieknek pedig a részletek:
A lájv címe "Anyák napi háború" és úgy tűnik, hogy valóban újranyitotta az anyagos a 2021-ben egyszer már lezárt fórumellenes háborúját, de az ő interpretációjában csak visszaüt.
- Azzal vezeti fel a mondandóját, hogy őszerinte igazságtalanul lett kidobva a fórumról 2021-ben (újak kedvéért: A fórum felszántásával fenyegetőzött annak idején, azért lett kidobva)
- Az igazi casus belli viszont, amire többször visszatér a lájv során, hogy pár napja egy kötőjeles nick beírta, hogy kilövési engedély addára. A komment -14-ben van (most néztem meg) de úgy rakta be a screent, hogy ez ne látszódjon és nem is említi meg, sőt, a kommentet nehezen érthető gondolatmenet során különböző trollok nyakába varrja.
- Ascites a NAIH bejelentésre felhívó kommentje miatt kerül a célkeresztjébe. Doxxolással fenyegeti: "Nem szólítalak a kereszteneveden mert akkor összehugyozod magad"
- Kendrát is emlegeti, most ugyan nem magyarázza el normálisan, de az előző lájvok alapján a 20 éve drogozós kommentje még mindig a problémája.
- Tibi bácsiról azt állítja, hogy titokban lehallgatta és fenyegeti, hogy kompromittáló anyagai vannak róla
- Hahóra utalgat egy csomót és ha jól értem akkor azt mondja, hogy kiment a lakásához üvöltözni (ismételgeti, hogy "Hahó, Hahó, Hahó" eljátszva, hogyan kiabált).
- Előbújt az ITsec Arafat személyisége is, Zulu-t is fenyegeti, hogy valami fórummal kapcsolatos cloudflare számlázási probléma megoldását ő vagy a barátai intézték és emiatt infói vannak, gúnyolódva, hogy milyen szörnyű lenne, ha valaki tönkretenné a fórumba betett munkát
- Odamenős élővel fenyegetőzik.
- Azt állítja, hogy a fórumon kialakult egy pedofil kör, de csak Zulut nevesíti. A trashvodra utalgat, és levlistákról beszél de az egyetlen bizonyíték amit bemutat, az a trashvod oldalára a lezárásról kirakott közlemény, ami látszólag nincs semmilyen kapcsolatban azzal, amit állít
- Szerinte a fórumon is vannak pedofil képek (sodi képei), ezért annak megnyitását csak VPN-nel javasolja. Oldalszámokat ígér, de végül nem mond be egyet se.
- Úgy tűnik előadja a követelését, de végül nem lehet érteni, mit akar, csak megint a -14-ben lévő kilövési engedélyes kommentről és asci NAIH-os kommentjéről beszél, egy ponton teljesen magából kikelve üvöltözve.
- Végre konkrét követelés: "szeretném ha ennek vége lenne", majd pontosít: "ezt az egész hülyeséget hagyjátok abba, a bejelentgetést is és a fenyegetést is"
- Május elsején goldához menős lájvot és talán további fenyegetőzést ("lesznek hírek a kilövési engedéllyel kapcsolatban is") ígér.
Egyszerűen nem értem mi ez és mit akar. Rosszhiszeműnek tűnik, ahogy felhasználta -14-ben lévő retardkommentet, hogy a rantját és fenyegetéseit indokolja. A pontszám alapján ezzel a kommenttel szinte senki se értett egyet a fórumon, talán bori se kap sokkal több mínuszt. Ezt egészen biztosan tudja ő is.
Újaknak: 2021-ben pontosan ugyanez volt, addának ezt az arcát sajnos jól ismerjük. A múltkor a teljes fórumharcos mániás szakasz kb. 6 hónapig tartott, de az első 2 hónap volt a legintenzívebb, ez alapján remélhetőleg június közepére túl leszünk a legdurvább részen.

x38)
Apr 28, 2025 23:22:07
A helyzet megoldása

- Tibi bácsiról azt állítja, hogy titokban lehallgatta és fenyegeti, hogy kompromittáló anyagai vannak róla
- Hahóra utalgat egy csomót és ha jól értem akkor azt mondja, hogy kiment a lakásához üvöltözni (ismételgeti, hogy "Hahó, Hahó, Hahó" eljátszva, hogyan kiabált).
- Előbújt az ITsec Arafat személyisége is, Zulu-t is fenyegeti,
- Azt állítja, hogy a fórumon kialakult egy pedofil kör, de csak Zulut nevesíti.
Nem néztem meg a lájvot, de ha ezek igazak, akkor szegény adamsz amibe keverte magát....
Apr 28, 2025 23:22:07
(
x5)
Apr 28, 2025 23:35:59
Jutka műbarack

Arra nem gondoltatok hogyha nem pöcögtettétek volna akkor nem pöccen be most a pici ádám? Ezekre a többszörös 20 év drogosozás meg a kilövési engedélyezés kommentekre melyik normális ember nem akadna ki, főleg úgym hogy mostanában semmi rosszat nem tett.
Kiss Farkas Farkas
Apr 28, 2025 23:35:59
(
x38)
Apr 28, 2025 23:36:00
A helyzet megoldása

Sok kommentárt nem fűznék ehhez, mai live
www.twitch.tv/videos/2445104100 1:25:50-től zulu családjának a burkolt fenyegetése, de kapott ebből hahó, meg tibibácsi is, asctices meg Kendrára kilövési engedély van, + "ma 3 fő troll lakásához/házához, mentem üvölteni"
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
www.twitch.tv/videos/2445104100 1:25:50-től zulu családjának a burkolt fenyegetése, de kapott ebből hahó, meg tibibácsi is, asctices meg Kendrára kilövési engedély van, + "ma 3 fő troll lakásához/házához, mentem üvölteni"
Apr 28, 2025 23:36:00
(
x35)
Apr 28, 2025 23:39:19
Betöjt Laptop

---
A többieknek pedig a részletek:
A lájv címe "Anyák napi háború" és úgy tűnik, hogy valóban újranyitotta az anyagos a 2021-ben egyszer már lezárt fórumellenes háborúját, de az ő interpretációjában csak visszaüt.
- Azzal vezeti fel a mondandóját, hogy őszerinte igazságtalanul lett kidobva a fórumról 2021-ben (újak kedvéért: A fórum felszántásával fenyegetőzött annak idején, azért lett kidobva)
- Az igazi casus belli viszont, amire többször visszatér a lájv során, hogy pár napja egy kötőjeles nick beírta, hogy kilövési engedély addára. A komment -14-ben van (most néztem meg) de úgy rakta be a screent, hogy ez ne látszódjon és nem is említi meg, sőt, a kommentet nehezen érthető gondolatmenet során különböző trollok nyakába varrja.
- Ascites a NAIH bejelentésre felhívó kommentje miatt kerül a célkeresztjébe. Doxxolással fenyegeti: "Nem szólítalak a kereszteneveden mert akkor összehugyozod magad"
- Kendrát is emlegeti, most ugyan nem magyarázza el normálisan, de az előző lájvok alapján a 20 éve drogozós kommentje még mindig a problémája.
- Tibi bácsiról azt állítja, hogy titokban lehallgatta és fenyegeti, hogy kompromittáló anyagai vannak róla
- Hahóra utalgat egy csomót és ha jól értem akkor azt mondja, hogy kiment a lakásához üvöltözni (ismételgeti, hogy "Hahó, Hahó, Hahó" eljátszva, hogyan kiabált).
- Előbújt az ITsec Arafat személyisége is, Zulu-t is fenyegeti, hogy valami fórummal kapcsolatos cloudflare számlázási probléma megoldását ő vagy a barátai intézték és emiatt infói vannak, gúnyolódva, hogy milyen szörnyű lenne, ha valaki tönkretenné a fórumba betett munkát
- Odamenős élővel fenyegetőzik.
- Azt állítja, hogy a fórumon kialakult egy pedofil kör, de csak Zulut nevesíti. A trashvodra utalgat, és levlistákról beszél de az egyetlen bizonyíték amit bemutat, az a trashvod oldalára a lezárásról kirakott közlemény, ami látszólag nincs semmilyen kapcsolatban azzal, amit állít
- Szerinte a fórumon is vannak pedofil képek (sodi képei), ezért annak megnyitását csak VPN-nel javasolja. Oldalszámokat ígér, de végül nem mond be egyet se.
- Úgy tűnik előadja a követelését, de végül nem lehet érteni, mit akar, csak megint a -14-ben lévő kilövési engedélyes kommentről és asci NAIH-os kommentjéről beszél, egy ponton teljesen magából kikelve üvöltözve.
- Végre konkrét követelés: "szeretném ha ennek vége lenne", majd pontosít: "ezt az egész hülyeséget hagyjátok abba, a bejelentgetést is és a fenyegetést is"
- Május elsején goldához menős lájvot és talán további fenyegetőzést ("lesznek hírek a kilövési engedéllyel kapcsolatban is") ígér.
Egyszerűen nem értem mi ez és mit akar. Rosszhiszeműnek tűnik, ahogy felhasználta -14-ben lévő retardkommentet, hogy a rantját és fenyegetéseit indokolja. A pontszám alapján ezzel a kommenttel szinte senki se értett egyet a fórumon, talán bori se kap sokkal több mínuszt. Ezt egészen biztosan tudja ő is.
Újaknak: 2021-ben pontosan ugyanez volt, addának ezt az arcát sajnos jól ismerjük. A múltkor a teljes fórumharcos mániás szakasz kb. 6 hónapig tartott, de az első 2 hónap volt a legintenzívebb, ez alapján remélhetőleg június közepére túl leszünk a legdurvább részen.
Az összefoglalóért köszönet, de... nem azt mopndom hogy szándékosan, de itt-ott nem fedi a valóságot.
Azt el tudom fogadni, hogy te ezt hallodtad ki és persze rövidíteni is kell, hogy egy oldalra beférjen.
Aki kíváncsi rá, hogy mit mondott a Bajúsz, az vegye a fáradságot és hallgassa meg. 1 óra, senki nem hal bele.
Több dolgok vannak földön és égen horatio mintsem bölcselmetek álmodni képes.
Nem védeni akarom. Én sem értem mi a fasz folyik itt.
De pártoskodni meg pláne nem.
Azért örülök hogy vissza jött a korcs, mert ami az elmúlt napokban itt folyt, az már kabaré volt.
Apr 28, 2025 23:39:19
(
x12)
Apr 28, 2025 23:40:50
KicsiNéző

A múlt héten a korcs állítása szerint nem csak az anyagos volt a favellánál, hanem egy "nagyon kedves házaspár" is, mindenkitől kapott sok sört.
Meglátogatta valami Kecskeméti házaspár, múlt héten, vittek neki sört.
Ezt mondta az Adda streamekben is, egy kecskeméti házaspár, akik Tibivel akartak contactolni.
Azért vittek sört Endrének, hogy írjon pár jó szót az érdekükben Tibinek (hogy nem trollok, és visszaírhat nekik).
Apr 28, 2025 23:40:50
Apr 28, 2025 23:43:07
Anyagosfigyelő

Az összefoglalóért köszönet, de... nem azt mopndom hogy szándékosan, de itt-ott nem fedi a valóságot
Tedd meg légyszíves, hogy konkretizálod, hogy mit értettél máshogy, mert én úgy érzem, hogy amennyire lehetett hűen, idézeteket beszúrva foglaltam össze a mondandóját.
Ha pontosítanád az összefoglalást, az szerintem mindenkinek jó lenne.
Apr 28, 2025 23:43:07
Apr 28, 2025 23:56:16
Puposka

Nos 150ezer értékben lett rendelve utánvéttel Endrének technikai felszerelés Emagról.
Apr 28, 2025 23:56:16
(
x127)
Apr 28, 2025 23:57:50
Hahó

Arra nem gondoltatok hogyha nem pöcögtettétek volna akkor nem pöccen be most a pici ádám? Ezekre a többszörös 20 év drogosozás meg a kilövési engedélyezés kommentekre melyik normális ember nem akadna ki, főleg úgym hogy mostanában semmi rosszat nem tett.
nem tudom kinek szól a többes szám, de sztem mindenki a saját pöcögtetéséért felelős, a régi dolgokat nevetve megbeszéltük személyesen, sztem értékes tudományos szempontból a kontentje, ezt folytatni kellene. sajnos arról nem tehetek amit a haterek csinálnak, öttészarok minden felesleges trollháborút meg cicaharcot, nem fogok részt venni ilyesmiben, és másnak is ezt javaslom. stoki le van győzve, folynak az ügyek, sztem csak élvezni kellene a műsort.
Apr 28, 2025 23:57:50
(
x13)
Apr 28, 2025 23:59:50
Balázs Padre

Sajnos ez orosz rulett volt.
Nehéz erre mit mondani.
Mindeninek megvan a maga igazsága.
MINDENKI VISZI A KERESZTJÉT.
Remélem,van visszaút a békességhez,de tudom,hogy nincs.
BORT BÚZÁT BÉKESSÉGET KÍVÁNOK MINDENKINEK.
Nehéz erre mit mondani.
Mindeninek megvan a maga igazsága.
MINDENKI VISZI A KERESZTJÉT.
Remélem,van visszaút a békességhez,de tudom,hogy nincs.
BORT BÚZÁT BÉKESSÉGET KÍVÁNOK MINDENKINEK.
Apr 28, 2025 23:59:50
Apr 29, 2025 00:01:05
Sodichu

Nos 150ezer értékben lett rendelve utánvéttel Endrének technikai felszerelés Emagról.
150 milliárd euróért rendeltem hadianyagot számára. Repülők, tankok, önjáró lövegek, amit akarsz. Hétvégén szállítják. Nyertem
Apr 29, 2025 00:01:05
Apr 29, 2025 00:19:16
Lehetséges válasz

Egyszerűen nem értem mi ez és mit akar. Rosszhiszeműnek tűnik, ahogy felhasználta -14-ben lévő retardkommentet, hogy a rantját és fenyegetéseit indokolja. A pontszám alapján ezzel a kommenttel szinte senki se értett egyet a fórumon, talán bori se kap sokkal több mínuszt. Ezt egészen biztosan tudja ő is.
Kábítószer
Apr 29, 2025 00:19:16
Apr 29, 2025 00:24:47
Puposka

Nos 150ezer értékben lett rendelve utánvéttel Endrének technikai felszerelés Emagról.
Most nézem sajnos lemaradt, természetesen a kifizetés teljes mellőzése nélkül..
Apr 29, 2025 00:24:47
(
x2)
Apr 29, 2025 00:53:27
again mine the refund

Elfoglalt voltam a napokban és még csak most fogok a 6 órás anyagos dolog végére érni, de közben meg visszatér netszemetet termelni a gyagyás.. olyan jó volt hogy eltakarodtál végre, tényleg.
Apr 29, 2025 00:53:27
(
x38)
Apr 29, 2025 01:34:06
A helyzet megoldása

A napi levéltárban, egy új, a "fekete nap", "gyásznap", megjelöléssel, fekete színnel szerepel a mai nap.
Nemzeti recskakrónikás - Ravatalinfluenszer - Túldagasztott vekni - Fürdőköpenyes villantós szatír
Apr 29, 2025 01:34:06
(
x35)
Apr 29, 2025 01:48:00
Betöjt Laptop

Ha pontosítanád az összefoglalást, az szerintem mindenkinek jó lenne.
Konkretizálva:
Anyagosnak van egy saját stílusa, ahogy én tapasztaltam,
sokszor használja az iróníát, vagy éppen flessel valamin, fasztudja.
Vannak beakadásai amiket eltúlzottnak érzek én is, de ezek engem nem érintenek, nem érdekelnek, vágok rá egy fejet és várom a nekem releváns folytatás.
Ide tartozik a 20 éves beállós komment is.
Nem tudom mi volt az első tánc (Anyagos VS Aforum), mi volt a kiváltó ok, miről szólt.
Értem hogy mennek az utalgatások, de akkor sem értem / tudom.
Nekem az rajzolódik ki, hogy volt egy akció (látogatás) amit követett egy reakció (odamondogatások).
Szerintem ez természetes.
Anyag:
"A fórumon a fórummotor?/főadminisztrátorai utálnak engem"
Ezt én is tapasztaltam az első itt töltött időbe, aztán ez lazult valamennyire.
Gondolom ennek meg van az oka, tett érte. Gondolom kölcsönös.
Ez szerintem mindenki a szuverén joga.
Ismeretlenül is, ha végig nézek a 4-6-on még szó nélkül is felrúgnék 1-2 embert.
Pláne nehezen felejtek, ha valaki geciskedik velem.
Ez nosztalgia a Nagy fórumszakadásról.
"Kendra" loop... 20év- 20éve valami férehallás/féremagyarázás... valami pontatlanságon megy az akadékoskodás.
Ezt sem érzem kiugróan érdekesnek.
-Kisrühes vagy valami hasonszőrű által beírt Kilövési engedélyt pedzegeti.
-közben kisrühes csá is volt.
Ahogy a díjakat sem osztják puszira, a kilövési engedély sem egy olyan kinyilatkoztatás amit csak úgy lebegtetnek.
Szerintem.
A komment már rejtett csak idézett formában elérhető, nem örvendett nagy népszerűségnek.
Nem értem miért akadt be ennyire.
Adda is fasz ebben, mert a retard vergődés kezelve lett.
Ascites.
Én élvezettel olvasom az elemzéseket, sokszor egyet is értek, de gondolom ez is inkább az első időkből eredő feszültség kettejük között.
Gondolom itt sem csak félreértés volt.
Adda a kiküldött rendőröket nehezményezi és a kamerák esetleges beüzemelését és annak jogi buktatóit.
Tény hogy élvezetes és összeszedett írások jönnek innen, én sosem éreztem azt hogy ezek megdönthetetlen állítás és bűn lenne ellenkezni.
Lehallgatás.
Adda azt hallja vissza, hogy lehalgatta Avatárt ÁLLÍTÓLAG... (fogalmam sincs mi ez). Ez inkább valami irónikus vicceskedés.
Avatár be lett kóstolva, az "ellendobás" miatt és hogy esetleg ő pénzelné a sunkát vagy a retard kommandót(turbó+jenes) retard intervencióra aztán megbeszélték. Ha jól emlékszem a 6 órás szafari után ő fuvarozta haza.
Ez egy kvázi lezárt szál.
Szlovák Jégkorongos.
Rehabilitáció hiánya.
Főtroll intervenciókat említ, 3db személyes látogatást próbált de nem járt sikerrel, nem tudott senkivel beszélni.
Én is voltam a dunaparton megverni a gyagyást, a hülye nem volt ott.
Ez is inkább csak képes beszéd.
A pezsgős tranyó intervenciót emlegeti. Én úgy értem párhuzamot von a mostani gyagya szafarival.
Itt sincs ellentét, ahogy én értelmezem.
AnonimZulu.
Valami fizetési emlékeztetőt mutogat.
Anyagos azt kifogásolja, hogy ő most egy nagyobb "munkát" csinál a gyagyáson és a " forum akadájozza, szabotálja a nagy művet.
"kilövési engedély" Kisrühes. Ki lett baszva.
(Doxolás. Nav. Melócsá. Rokonok..)
Adda!!! Haho!!!! Mégegyszer! A komment rejtve lett és egyébként sem örvendett nagy népszerűségnek, nem a forum miatt, hanem mert egy értelmetlen, kontextus nélkül behugyozott elmebeteg vergődése volt.
Itt bizony te vagy a fasz!
Van aki nem bírja apofád ez van. Van akai meg kiveri rád. Ilyen is van.
De nincs hegye vagy éle ami itt vagy kifejezetten valakiben kicsúcsosodna.
Haláleset.
Ezt páran hallották, volt is itt beírva. Műsorokban is lett említve.
Offtopik.
Alapvetés, hogy minden jóérzésű ember együtt érez, de mindig vannak pszihopaták.
Pedofil téma. A képek be voltak linkelve a forumon is. (Ha jól emlékszem olyan összefüggésben, hogy a valódi képek igen is gyerekeket is ábrázolnak, amit nem átvitt értelemben, hanem konkrétan tagadott amikor félrészegen, nagypofával prezentált. Az akkori mirroron is be lett mutatva pár kép bizonyítékként, nem pedig túrisztikai céllal.)
Trashvodos téma feszegetése, amire úgy emlékszem kaptunk egy korrekt levelet Zulutól.
Adda a fehérnégyzetek podofil kontextusát kritizálja.
Szerintem ez is irónia, szándékos félreértelmezés.
Szeretném egyszerűsíteni.
Nem a képek ábrázolnak pedofil tartalmakat, hanem Endre hozzáállása és a pofátlan heherésző kekec magyarázata volt az ami nem javított a helyzeten, sőtt rontott.
(Endrének semmi köze semmilyen naturizmushoz.
Egy aberrált állat.
Kukkolni és magamutogatni jár ilyen helyekre.
#tranyóbaszó #keményen állt neki #családi képek #ha vérzik baszható #14 év a beleegyezési korhatár.)
Személyes feszültség Ascival.
Acél elvtárs.
Rbali..
Régi dolgok emlegetése.
Adamsz nehezményezi hogy személyes támadással fenyegetik, és féligazságokkal szúrkálják
Zárszónak békét és nyugalmat kínál és kíván.
Pénteken szafari következő kiadást ígér.
Semmi nem fekete vagy fehér.
Én nem békét akarok teremteni, mindenkinek vannak dolgai.
Lehet rühellni bárkinek bárkit és ezt el is kell tudni viselni.
Mégegyszer.
Aki kíváncsi az hallgassa vissza. Olvassa vissza Zulu hirdetményét és figyelmesen olvassa vissza Ascites novelláit.
Értelmezni meg ezt is lehet sokféle képpen, mint Endre a paragrafusokat.
Remélem érthetően fogalmaztam, de már kétszer belealudtam.
Apr 29, 2025 01:48:00
(
x35)
Apr 29, 2025 01:55:27
Betöjt Laptop

Faszságokon meg ne pörögjön az anyagos úr, mert elszédül.
Ennél még a gyagyás holnapi feljelentései is nagyobb hullámot keltenek.

MINDIG, MINDEN ÍGÉRETEMET MEGTARTOM
Ennél még a gyagyás holnapi feljelentései is nagyobb hullámot keltenek.

Apr 29, 2025 01:55:27
(
x38)
Apr 29, 2025 02:02:51
A helyzet megoldása

Remélem érthetően fogalmaztam, de már kétszer belealudtam.
Én nekem már 2x meg kellet néznem ezt a szart, úgyhogy most erre akkor röviden válaszolnék, nem igazán arról van itt szó amit írsz, és szerintem a továbbiakban nem is feltétlenül itt nyilvánosan kell ezt az érintetteknek bármilyen formában egyeztetni, kommentálni.
Itt arról van szó, hogy olyan dolgok hangzottak el, amik 20 éve itt lévő emberek számára olyan "utalásokat", fenyegetések, és zsarolásokat tartalmaztak (akár az ő személyüket meghaladó körre vonatkozva is), amiknek a negyedéért, tamásmacska Kanadáig menekült.
Én sajnálom hogy Ádám ezt a mai adását elkészítette, mert amit 2021-ben leművelt, onnét még 4 év után volt visszatáncolás, de ez nem az a szint.
Apr 29, 2025 02:02:51
(
x35)
Apr 29, 2025 02:27:27
Betöjt Laptop

Itt arról van szó, hogy olyan dolgok hangzottak el, amik 20 éve itt lévő emberek számára olyan "utalásokat", fenyegetések, és zsarolásokat tartalmaztak (akár az ő személyüket meghaladó körre vonatkozva is), amiknek a negyedéért, tamásmacska Kanadáig menekült.
Én sajnálom hogy Ádám ezt a mai adását elkészítette, mert amit 2021-ben leművelt, onnét még 4 év után volt visszatáncolás, de ez nem az a szint.
Én sem szeretnék minden alkalommal több órás számomra sok helyen ismeretlen tartalmakat vagy utalásokat értelmezni.
Mindössze többször szemetszúrt az elmúlt estéken a szafarik utáni féligazságok tálalaása.
Emelem a kalapom a bele fektetett idő és munka előtt, de ha összeveted a két beszámolót, szignifikáns különbségek vannak benne.
Én csak a szarkavarást viselem nehezen.
A burkolt fenyegetéseket, utalásokat nem értem, mint írtam akkor én abban az időben én még tudatlanul és boldogan éltem a hétköznapjaim.
Biztos vagyok benne, hogy minden akciót reakció követ.
Ígérem nem elemzek meg nyüzsgök a témában.
Annyit kérkén, hogy aki kíváncsi az elsőkézből informálódjon. Még ha nehezebb is.
Most pedig megyek a maci faszára a saját dolgommal foglalkozni.
Apr 29, 2025 02:27:27
(
x12)
Apr 29, 2025 03:38:54
kripli figyelő

Fölösleges anyagos műhisztijébe ennyi mindent belelátni.Aki órákat képes sodomány barlangjában élőzni annak rinocéroszbőr van a pofáján.Ahogyan mondani szoktuk itt,aki erre képes az sokkal rosszabbra is.Néhány komment egy névtelen fórumon nem veri földhöz,annál vastagabb bőr van rajta.
Így generál nézettséget.Ugyanazt a receptet használja mint a többi streamer cicaharcos.Hatalmas dráma egy felfújt lufi körül.Mindent a nézettségért.
Így generál nézettséget.Ugyanazt a receptet használja mint a többi streamer cicaharcos.Hatalmas dráma egy felfújt lufi körül.Mindent a nézettségért.
Apr 29, 2025 03:38:54
Apr 29, 2025 07:01:19
Martin Looper King

Kiss Endre Farkas 2025.04.28
Meg nővel se.
Apr 29, 2025 07:01:19
(
x15)
Apr 29, 2025 07:08:07
Autismus Maximus

Arra nem gondoltatok hogyha nem pöcögtettétek volna akkor nem pöccen be most a pici ádám? Ezekre a többszörös 20 év drogosozás meg a kilövési engedélyezés kommentekre melyik normális ember nem akadna ki, főleg úgym hogy mostanában semmi rosszat nem tett.
Én pontosan emlékszem, mi történt anno, de a Sodipedia archívuma is a lényeget leírja.
Annak idején amikor Adda elkezdte a munkásságát, az egész fórum alapvetően pozitívan vagy semlegesen viszonyult hozzá. Utálkozó hang egy se volt, max voltak akiket nem érdekelt a műsora.
És egyik napról a másikra, minden előzmény nélkül teljesen bekattant, letörölt mindent, és nagyon durván beleszállt úgy általában a fórumos körökbe. Órákig mindenki csak kapkodta a fejét, hogy miffaaan, mi a fasz van, mi történt???
És akkor előállt valami minden konkrétum nélküli, teljesen követhetetlen, értelmezhetetlen fejtegetéssel, amit már akkor se értett senki.
Volt valami balfasz trollkodás, Yichak Rabin vagy valami ilyesmi nicknév alatt, valami kripto faszságra akarták rádumálni a gyagyást. Köze nem volt az anyagoshoz, de valamiért magára vette, vagy valami olyasmit magyarázott, hogy a háttérben őt is bele akarták vonni ebbe, aztán ezen bepöccent. De ha tegyük fel úgy is volt, annyira értelmezhetetlen és semmitmondó volt az egész téma, hogy még így is érthetetlen, miért rúgott hirtelen bele a vele alapvetően szimpatizáló fórumba (!).
Illetve még olyasmit magyarázott, megint csak teljesen kihámozhatatlanul, hogy akkor derült ki számára, hogy a fórumon vannak kicsit komolyabb szereplők is, akik nem csak hahaha gyagyás, meg el leszel kapva, és hasonlókkal dobálóztak, hanem tényleg megruházni készültek a pedofilt. És valahogy ezen is annyira felhergelte magát, hogy ez is ahhoz vezetett, hogy a teljes (!) fórumba rúgott bele.
De mindezt nagyon erősen kellett fejtegetni, hogy egyáltalán értelmezni lehessen a zavaros zagyvából. Ekkor hosszú ideig zajlott a vita, fejtegetés a fórumon, hogy egyáltalán mi a fasz volt ez az egész, vagy hogy lehet értelmezni ezt az egészet.
Ez után kezdett több olyan hang megmyilvánulni a fórumon, akik eddig jórészt csöndben voltak, vagy nem annyira nyilvánítottak véleményt, hogy jó is ha Adda eltűnik a fórum környékéről, egyébként is káros volt a snecológiának, amit csinált, az alapvetően értő és elhivatott kutatók mellé a műsoraival bevonzott mindenféle komolytalan, heherésző trash rajongót, trashlegyet (akkor még nem így hívtuk), miatta hígult fel a fórum meg hasonlók. De még akkor is sokan voltak, akik vitatkoztak ezzel, a fórumon sem volt egységes álláspont.
Ezen is teljesen fel volt háborodva, igazából az jött le, hogy minden felháborítja, ami nem az ő felszopása, hanem kritika, egyet nem értés, a tevékenysége károsnak találása. Nekem az jött le, hogy neki elég komoly egója van, addig jó amíg ezt simogatják, de ellenkező esetben világvége van. Vagy pedig valamilyen mentális okok miatt nagy megfelelési, önigazolási kényszere van, és ha valamilyen másfajta visszaigazolást kap, az is megfekteti.
Még maga Zulu is úgy nyilatkozott akkoriban, hogy ő maga se tudja, mit kéne kezdeni, mi lenne az álláspont az anyagos helyzettel, inkább hagyta kibontakozni az eseményeket.
Na ekkor jöttek olyan lépések, hogy az anyagos őrjöngve a fórum beszántásával fenyegetőzött, betalálta Zulut, hogy nem végzi rendesen a munkáját (!), meg követelte Zulutól hogy beszélhessenek személyesen és hasonló. Meg hogy elavult az egész fórum, majd ő meg a kis barátai sokkal jobban és modernebben csinálják mindezt Discordon meg ilyenek.
Voltak akiket megszédített, pl. rBali is csatlakozott a kis barátaihoz, szakított a fórummal, de aztán rövid idő után visszakozott.
Megjelent az anyagos a fórumon is valamilyem új nick alatt, és olyan szinten összefüggéstelen, értelmetlen fejtegetést nyomott le, hogy ahhoz képest broni éjszakai szemináriumai maguk voltak a karótnyelt MTA-s előadások. Még aki alapvetően szimpatizált is vele, legkésőbb ekkor esett le mindenkinek, hogy ennél az embernél tényleg komoly bajok vannak a toronyban.
És az eddig még kiváró Zulu, amikor már a fórum beszántását, meg őt magát fenyegette, ekkor írta ki, hogy na akkor innentől repült a banhammer az anyagosnak, meg mindenki másnak is fog, aki szóba hozza vagy tovább akarja szítani a feszkót.
Ez lett a nagy háború vége. Mint látszik, most is egy beszántott mezőn ülünk, az anyagos meg sikert sikerre halmozott a Discordjával meg a műsoraival.... Ja nem.
Szóval az egésznek a lényege, hogy a fórumról is jöhetett persze pár negatív hang, de az eddigiek alapján én úgy látom, hogy az anyagosban kőkeményen ott van az üldözési mánia/skozofrénia, másként nem nagyon tudom értelmezni a dolgot. Hogy az éjjel-nappal drogozásból hallucinál be dolgokat, vagy orvosi értelemben van meg neki ez hosszabb ideje, azt nem tudjuk, de tényleg valami nem oké nála a toronyban.
Ettől még lehet szórakoztató, tagadhatatlanul jó humora van, de egy ilyen ember esetén ott van a pakliban, hogy bármelyik pillanatban, minden látható előzmény nélkül képes kifordulni önmagából, beleszáll, feldobja az őt támogatókat, vagy bármi. Vagy annak az ellenkezője. Szóval totál kiszámíthatatlan.
Úgyhogy az én véleményem, aki nézi, szórakoztatja, tegye nyugodtan, de mindig észben kell tartani, hogy nála bármi, meg annak az ellenkezője is megeshet.
Meg az is érdekes, hogy sok-sok év háttérbe vonulás, vagy szűk körnek streamelgetés után most ismét a fórum látóterébe lépett. De látszólag ott folytatja, ahol abbahagyta. Úgyhogy ne várjon senki nagy összeborulást a fórummal. A legjobb ami történhet (és történik is), hogy mindenki csinálja csak parhuzamosan a maga dolgát, aki akarja nézze Addát is, aki nem az meg ne nézze. És maradjunk ebben.
Apr 29, 2025 07:08:07
(
x10)
Apr 29, 2025 07:09:48
koszos

elerheto valahol a tegnapi live?
"Anyám hibája .Ha minden összeomlik, rágyújtom a házat" KEF 2024.06.29.
Apr 29, 2025 07:09:48
(
x2)
Apr 29, 2025 07:35:57
Poop in the loop

Pillangó(fókusz) effektus:
Kisboros adaptert küld a Gyagyásnak, erre napokra leáll az áramszolgáltatás egy egész félszigeten.
Kisboros adaptert küld a Gyagyásnak, erre napokra leáll az áramszolgáltatás egy egész félszigeten.
Apr 29, 2025 07:35:57
Apr 29, 2025 07:48:13
LaCI

…szőrös cigány vagyok fiú vagyok, (…) akkor felajánlok neked egy zónás békülőszexet, de egy kitétellel: Kizárólag szalmaágyon csinálom!
Barátnőmnek küldel részleteket? Nem nekem kell en full hetero vagyok!
Apr 29, 2025 07:48:13
(
x17)
Apr 29, 2025 08:11:48
Örebro

Én pontosan emlékszem, mi történt anno, de a
azon kivul, hogy az angolja kivålo, mås pozitivum nincs a fent emlitett szerhasznåloban. az idönkenti kirohanåsai jellemzö egy kemeny, de kezelhetö ållapotra. helyen kell kezelni, mert ö nem tudja, ennyire egyszeru ez! ja meg annyit, nem erdemes sokat a gyagyåshoz jårni, mert ahogy elnezem az igenytelenseg ragad! tessek szepen åpoltnak lenni!
Apr 29, 2025 08:11:48
(
x11)
Apr 29, 2025 08:38:28
Kötőjel

Tényleg kisboros küldte a pedonak az adaptert hogy tudjon liveolni? Ennyi kérdésem lenne...
semmivel sincs előrébb a büdös. a nyilvánosság neki árt. a kutyabaszó ezzel rosszat tett most a lelkecskének.
"kutyabaszok akkor én is" csatornán lehetne győzelmi flokk, kisukránhazaáruló1. többen kérték.
Apr 29, 2025 08:38:28
Apr 29, 2025 08:40:48
-

Google mapszen mióta van kiblőrözve a macskaól?
Apr 29, 2025 08:40:48
(
x1)
Apr 29, 2025 08:42:39
kérdezhetek valamit

"kutyabaszok akkor én is" csatornán lehetne győzelmi flokk, kisukránhazaáruló1. többen kérték.
"A pdf barátom végre szóhoz juthat, tisztázhatja magát". Stokika első visszatérős lájfsza: hullát még nem basztam. Mocskos férgek vagytok mind, gyagya.
Apr 29, 2025 08:42:39
(
x11)
Apr 29, 2025 08:45:51
Kötőjel

"A pdf barátom végre szóhoz juthat, tisztázhatja magát". Stokika első visszatérős lájfsza: hullát még nem basztam. Mocskos férgek vagytok mind, gyagya.
sodi antiangel néven (milyen találó. véletlen?! aligha!!) fantáziált többek között birka- és hullabaszásról egyaránt. utóbbiról láthatóan nem mondott le.
aberrált sodi a sodi.
Apr 29, 2025 08:45:51
(
x15)
Apr 29, 2025 08:46:38
Autismus Maximus

Google mapszen mióta van kiblőrözve a macskaól?
Amióta hivatalosan is biohazard környezetnek minősítették az egész portát.
Amúgy a blőrözés is elég lófasz módon van megoldva, lényegében minden látszik, tipikusan gyagyás megoldás.
Apr 29, 2025 08:46:38
(
x19)
Apr 29, 2025 08:54:27
Kakaspina

Google mapszen mióta van kiblőrözve a macskaól?
Ez érdekes, mert a hétvégén még megvolt.
Apr 29, 2025 08:54:27
(
x30)
Apr 29, 2025 09:02:19
gobesug

Ez érdekes, mert a hétvégén még megvolt.
Csak a vasút felől egy szög amiben olyan, troger kovitelezes
Apr 29, 2025 09:02:19
(
x8)
Apr 29, 2025 09:11:44
rezsidémon

Végül is van pár tucat helyszíni fotó van a házról, néhány drónfelvétel + a gyagyás videós roomtourjai.
És ezek után lett kérve a kitakarás.
Bárki is kérte, nagy koponya vagy!
"Konkrétan jobban állnék, ha 34 évesen nem kezdek el nyugaton dolgozni."
És ezek után lett kérve a kitakarás.
Bárki is kérte, nagy koponya vagy!
Apr 29, 2025 09:11:44
(
x2)
Apr 29, 2025 09:18:23
halottpiton

És ezek után lett kérve a kitakarás.
Bárki is kérte, nagy koponya vagy!
A műholdas felvételeimhez nem nyúlsz!!
Apr 29, 2025 09:18:23
Apr 29, 2025 09:20:58
-

Lehetne csinálni kívül-belül 360 favella tourt pédiára a maps mintájára.Alaprajzzal,tereptárgyakkal,nyilas magyarázókártyákkal a jelentősebb trollkodások megjelölésére.Csak egy ötlet.
Apr 29, 2025 09:20:58
Apr 29, 2025 09:31:04
EndreKókadtHímvesszője

Púpos live.
Dr. Python trollsz
Apr 29, 2025 09:31:04
(
x7)
Apr 29, 2025 09:34:13
Darth Tibor

Korcs lályv
...és szeretlek, ne felejtsd el! Puszi-puszi!
Apr 29, 2025 09:34:13
Apr 29, 2025 09:35:17
-

Koldul ez a kutya. Nulla tartalom nulla műsor, de utaljatok
Apr 29, 2025 09:35:17
(
x10)
Apr 29, 2025 09:35:38
PúpszásziVámpír

Szokásos nézhetetlen fhos...
Álmodjatok Rémeket!
Apr 29, 2025 09:35:38
Apr 29, 2025 09:37:25
mondomkusskuss2

2 éve hagyott itt bennünket Broni prof 😢

Apr 29, 2025 09:37:25
Apr 29, 2025 09:37:48
Sodi apu

Egy Ájtíst kérnék az Attila utcába, csak egy wifit kéne kikapcsolni, köszönöm!
Apr 29, 2025 09:37:48
(
x20)
Apr 29, 2025 09:38:21
EasybankosPedo

Ha megengeditek nekem akkor leirnám én is, hogy hogyan látom jelenleg, a jelenlegi anyagos helyzetet miután utólag megnéztem a tegnap esti produktumát. De aztán én nagyon nem akarok ebbe belefolyni, amiatt én több hozzászólást nem is akarok ennek szentelni utána. Szerintem aki akarja az írja le ma a véleményét 1 hsz-be de adok kapokba nem érdemes belemenni utána másokkal, hanem helyette ha leírta utána kezelje ugy az adott ilettö az egészet ahogy borival, twinkyvel is tenni szoktuk mikor ide esszi a fene, hogy simán csak ignoráljuk. Aztán meglátjuk majd hogy ezután mi fog történi. Aztán ha eldurvul a helyzet, akkor azt úgyis intézik majd a "nagyok", ha úgy ítélik meg.
Szóval akkor nézzük meg, honnan indult ez egész mostani "harc" . Ugye anyagos lement Húsvét hétfőn Púpszászra közvetíteni. Már ekkor is megjelent pár kritikus hsz itt, hogy minek biztosit neki társaságot, meg minek vesz sőrt neki. Szoval ezek még csak ilyen enyhébb piszkálódások voltak. A Méhkas igazából Pénteken a második látogatásnál bolydult fel mikor kiderült hogy kamerát vitt "Golda védelme miatt". Ezután kezdődtek a komolyab üzengetések, oda vissza. Például mikor a 2. live ment, mikor a korcs bent aludt a patkánylyukba, az anyagos meg az udvaron hetytetyézet, egyedül, 1.5 órán keresztül, már akkor is voltak olyan megszólalásai amikel egyértelműen ide üzent. Illetve itt kell megjegyezni hogy a kamerákkal kapcsolatba is összevissza beszélt és 3 dolgot is mondot hogy minek vitte.
1 Golda védelme miatt, hogy elkapja a rongáló trollokat. Ezek után nem is értem mit várt, mi lesz a reakció erre.
2 Célzott arra, hogy ez arról szól most, hogy majd jól meglesz figyelve a korcs.
3 Nemsokkal azelőtt hogy killötte az utolsó live-ot, már azt állította, hogy nincs semmilyen kamera, pár lemez volt csak a kamerás dobozba.
És van még itt mégvalami. Az ascites affér, a neki való üzengetés. Ascitest ugyanis már a tegnap mutogatott hsz elött is emlegette, inkább negatív mint pozitív felhanggal. Szóval nem az a bizonyos bejelentős hsz verte ki nála a biztosítékot irányába, hanem ez egy sokkal régebbi ellenszenv lehet, amit most kiad, arra a hsz-re hivatkozva
És van itt még egy fontos dolog szerintem. Nem tudom, de nem is érdekel annyira mert mint írtam én inkább kimaradnék ebböl , szóval nem tudom menyire igaz amit tegnap zuluról a cloudflearröl meg az igy megszerzet adatokról mondott, ezt az illetékesek úgyis tudják és nekünk nem is kell tudnunk, nem ránk tartozik, szerintem. De ha igaz amit tegnap erről mondott, akkor ö soha nem adta fel a harcot a fórum ellen, hanem csak szünetelte, miközben próbált infókat szerezni a fórum működtetői ellen. Lásd ez a cloudflere eset is tavaly októberbe történt ha nem hazudik. Na most ebbe az esetbe felmerül a kérdés hogy mi szüksége volt erre, ha ö úgyis túllépett már a 2021 dolgokon? Na igy bozon bárki is benne.
Amúgy szerintem csak annyi történt, hogy megrészegült a hirtelen jött népszerüségtöl és emiatt most nyeregbe érzi magát. xD Ugyanis aki figyelt az látta hogy a szafaris liveokon voltak 3-400+ nézöje is, ezekből az esti afteros liveokra maradt 100 körüli nézője ugy hogy a szafaris liveok elött az esti néző számai is ilyen 50-60 körül alakultak. Az mondjuk vicces volt, hogy ugyan nem tudom tegnap este hány nézője volt, vodnál ez nem derül ki, de amig a korcs nem lőtte fel a live-ot, addig azért elég rendesen pörgött a chat nála, majd miután jött a chaten is a info hogy korcs live van, utána azért szépen lehalt a chat és csak pár user maradt akik néha néha írogatták be. A TV néző gyerekek leléptek korcsot nézni vajon? :)

Apr 29, 2025 09:38:37
-

Egy Ájtíst kérnék az Attila utcába, csak egy wifit kéne kikapcsolni, köszönöm!
Igazából nem egy bonyolult feladat leklónozni a tablet MAC címét és folyamatosan bontani a wifi kapcsolatot.
Apr 29, 2025 09:38:37
(
x19)
Apr 29, 2025 09:45:13
Kakaspina

van legalább egy tucat krakagyil videó amit elemezni kellene, Büdös!
Rodás ♥️ / BÜDÖS VAGY SNECI!!! 🤮
Apr 29, 2025 09:45:13
(
x7)
Apr 29, 2025 09:49:16
kramalon

Krokó első feleségével is is történt? Eltűnt?
Faszom
Apr 29, 2025 09:49:16
(
x5)
Apr 29, 2025 09:53:22
CafkaMarci

Kaufmann első feleségével is is történt? Eltűnt?
A saját családja szerint megetette az otthon tartott kajmánjával, aztán amikor már 5 éve nem adott életjelet magáról, halottá nyilvánították.
Soha nem került elő.
Minek ellenség az embernek, ha ilyen szerető, támogató családban él, nem igaz?
Apr 29, 2025 09:53:22
(
x20)
Apr 29, 2025 10:01:19
EasybankosPedo

Azért az vicces hogy B1 nem akar C2 párbajozni de azt elvárná hogy vele A-sok párbajozzanak.
"Itt vagyok ez a műsor"
Jenes "ősember" Patrik indítsd meg a terroristáidat a tévét tönkrebaszni.
Labancországba leszarjuk, hogy mit gondolnak a labancok, mert ellenség.
"Itt vagyok ez a műsor"
Jenes "ősember" Patrik indítsd meg a terroristáidat a tévét tönkrebaszni.
Apr 29, 2025 10:01:19
(
x5)
Apr 29, 2025 10:02:08
CafkaMarci

"Fontos információk így hétfő reggelre" - mondja az autista.
Kész szerencse, hogy kedd van.
Endi, hogy ugorhattunk át egy teljes napot? Hogyan? Hogyan?
Kész szerencse, hogy kedd van.
Apr 29, 2025 10:02:08
Apr 29, 2025 10:02:34
@#$$

Adda, ha lemész és hazafele elhozod az adaptert dobok egy tízest.
Apr 29, 2025 10:02:34
Apr 29, 2025 10:04:02
-

javítva Koldul ez a kutya. Nulla tartalom nulla műsor, de utáljatok
Apr 29, 2025 10:04:02
(
x1)
Apr 29, 2025 10:11:10
Badoer

Kimaradt pár nap pótolni kell:)
Hivd ki a rendört.Csinálj már valami vacsorát
Apr 29, 2025 10:11:10
(
x1)
Apr 29, 2025 10:11:44
Gabonatároló

Kishitű vagy, Endre!
Szard le az országbérletet, indulj meg Okinawára!
Pesrze csak rendrakás után.
Szard le az országbérletet, indulj meg Okinawára!
Pesrze csak rendrakás után.
Apr 29, 2025 10:11:44
(
x19)
Apr 29, 2025 10:13:04
Kakaspina

Hányadik napja van ebben a rocskai fashion pulóverben?
Rodás ♥️ / BÜDÖS VAGY SNECI!!! 🤮
Apr 29, 2025 10:13:04
(
x9)
Apr 29, 2025 10:13:43
Endre priusza

A múlt héten a korcs állítása szerint nem csak az anyagos volt a favellánál, hanem egy "nagyon kedves házaspár" is, mindenkitől kapott sok sört.
Aki alkoholistának piát visz, az csak mélyebbre löki a gödörbe. A "nagyon kedves házaspár" csak rontott a Recskás helyzetén.
Apr 29, 2025 10:13:43
171 látogató online.
Adminisztrátor: snecimano@gmail.com Kiss Endre Farkas
A hozzászóláshoz regisztrálnod kell.
-Iron Gnome™